Nagy ellenőrzésekre készül a fogyasztóvédelem

A turisztikai szezonhoz kapcsolódva június 20. és augusztus 26. között a fogyasztóvédelmi hatóságok kiemelten ellenőrzik a mutatványos berendezéseket és a vendéglátóipari-egységeket - közölte Petrik Sándor, a Csongrád Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőségének igazgatója szerdán Szegeden.

Az akció elsődleges célja nem a bírságolás, hanem a szabályok betartatása - mondta a szakember a Napfényfürdő Aquapolis Szegedben tartott helyszíni ellenőrzés alkalmával. A 2009-ben ellenőrzött mutatványos berendezéseknek több mint fele, 2010-ben pedig 20 százaléka nem felelt meg az üzemeltetésre vonatkozó jogszabályi előírásoknak. Ez indokolja, hogy az idei nyáron a fogyasztóvédők kiemelt figyelmet fordítsanak a nyilvános helyen, egy időben több személy által használható szórakoztató eszközök - csúszdák, körhinták, dodzsemek - biztonságos üzemeltetésére - tudatta az igazgató.

A balesetek megelőzése érdekében jogszabály kötelezi az ilyen berendezések üzemeltetőit arra, hogy használat előtt és meghatározott időszakokban műszaki vizsgálatnak vessék alá a berendezéseket. A hibákról és a javításokról, a berendezés működtetéséről pedig kötelesek üzemeltetési naplót vezetni. A Napfényfürdő Aquapolis Szegedben július első felében végzett ellenőrzés az üzemeltetési napló pontos vezetésével kapcsolatban tárt fel hiányosságokat, a megismételt vizsgálat célja az volt, hogy a hibát kijavították-e - mondta Petrik Sándor.

A nyári ellenőrzés kiterjed a vendéglátó egységek működésével kapcsolatos általános kereskedelmi feltételek vizsgálatára is. A fogyasztóvédőknek ellenőrzik például, hogy megfelelő-e az ártájékoztatás, van-e vásárlók könyve, a próbavásárlások során pedig azt vizsgálják érte-e kár a vendéget.

Az ellenőrzési akció első felének tapasztalatairól szólva az igazgató elmondta, a korábbi évekhez képest lényegesen kevesebb problémát tártak föl. (Májusban már 450 kkv szerepelt a fogyasztóvédelem pozitív listáján.)

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo