Újabb NAV határidő közeleg!

Március 20-ig, vagyis szerdáig kell átadniuk a munkáltatóknak az adókedvezmények igénybevételére vonatkozó igazolásokat azoknak, akik munkaadójukat bízzák meg adóbevallásuk elkészítésével.

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

Évről-évre legalább 650 ezren döntenek úgy, hogy munkáltatójukat bízzák meg adóbevallásuk elkészítésével. Azok is választhatják ezt a bevallási módot, akik adókedvezményt érvényesítenek. Azonban, ha azt szeretnék, hogy adókedvezményeiket a munkáltató figyelembe vegye, március 20-ig át kell adniuk erre vonatkozó nyilatkozataikat.

Ügyelni kell arra, hogy a gyermekeik után járó családi adókedvezményről a munkáltató is tudjon - írja a NAV. Ha valaki tavaly év elején nyilatkozott erről, akkor már az adóelőleg levonásakor figyelembe vette ezt a munkáltató. Azonban annak érdekében, hogy a törvény által jogosan járó adókedvezmény ténylegesen is csökkenthesse a fizetendő közterheket, nem árt tisztázni, hogy minden hónapban levonta-e a munkáltató az adókedvezményt.

Ha valaki önkéntes kölcsönös pénztár tagja, erre vonatkozó rendelkező nyilatkozatát is adja át március 20-ig munkáltatójának. Ha az adózó szeretné felajánlani adója 1+1 százalékát, akkor a kiválasztott civil szervezet adószámát, illetve egyház (vagy Nemzeti Tehetség Program) technikai számát tartalmazó rendelkező nyilatkozatát is ki kell töltenie - ismerteti az adóhivatal.

Csak minden ötödik cég könyvelése van rendben
Az adóhatóság tájékoztatása szerint az adóbevallások utólagos vizsgálata tavaly 79,9 százalékban zárult „megállapítással”, azaz az adóhiány feltárásával. Gyakorlatilag tehát csak minden ötödik cég könyvelését találták rendben lévőnek – tudósít a „ feketelista.hu ”. A feketelista.hu összegezte azoknak a cégeknek listáját, amelyek adóhiánya a 2012. évben meghaladta a 100 millió forintot. Az összegzésből kiderül, hogy 57 százalékuk budapesti székhelyű, amit a főváros nagyobb gazdasági súlya magyaráz. A nagyvárosok legfeljebb néhány vállalkozással szerepelnek, kivéve Kecskemétet, ahonnan öt cég is bekerült a „toplistára”. Feltűnő viszont, hogy tizenkét, több száz millió forint adóhiánnyal rendelkező cégnek kisközségekben van a székhelye. Az is szembetűnő, hogy a százas lista vállalkozásainak 96 százaléka korlátolt felelősségű társaság; mindössze egyetlen részvénytársaság és három betéti társaság található közöttük.
Drága lesz céget alapítani

Hatszorosába kerülhet kft.-t alapítani egy év múlva, mivel a 2014. március 15-én hatályba lépő új Polgári törvénykönyv (Ptk.) alapján változik a társasági jogi szabályozás. Az új Polgári törvénykönyv szerint (a jelenlegi 500 ezer helyett) hárommillió forint lesz a minimális törzstőke korlátolt felelősségű társaságoknál. Az, hogy az új szabályokat pontosan mikortól kell alkalmazni, és mely cégekre vonatkozik majd egyelőre nem ismert: az új Ptk.-hoz kapcsolódó átmeneti rendelkezéseket tartalmazó külön törvény még nem jelent meg, ennek ismerete nélkül pedig nehezen mérhető fel, valójában hogyan fogja érinteni az új szabályanyag a gazdasági élet szereplőit – jelezte a Schönherr Hetényi Ügyvédi Iroda a témában kiadott anyagában.

Véleményvezér

Az új balhé Európában a Mercosur-megállapodás

Az új balhé Európában a Mercosur-megállapodás 

Mi folyik a színfalak mögött?
Beszáll-e Trump személyesen a magyar választási kampányba? Orbán Viktor meghívta

Beszáll-e Trump személyesen a magyar választási kampányba? Orbán Viktor meghívta 

Donald Trump levele Orbán Viktor miniszterelnöknek.
Hátrahagyják sebesültjeiket az oroszok

Hátrahagyják sebesültjeiket az oroszok 

Hatalmas és nehézkes az orosz hadsereg, kárt okozni főleg a tömegével tud, nem pedig a csapások precizitásával.
A lengyeleknek sikerült, hazatérnek az egykori kivándorlók

A lengyeleknek sikerült, hazatérnek az egykori kivándorlók 

A lengyelek sikeresen zárkóznak fel Nyugathoz.
A hollandok kiszállnak, elegük lett Trump egyre erőszakosabb akcióiból

A hollandok kiszállnak, elegük lett Trump egyre erőszakosabb akcióiból 

Trump békegalamb helyett egyre inkább ragadozóként viselkedik.
A Brexit eredménye, kevesebb európai, soha nem látott számú migráns

A Brexit eredménye, kevesebb európai, soha nem látott számú migráns 

Sok mindenre nem gondoltak a Brexit rajongók.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo