Mi történik, ha út közben lerobban az autó?

A nyár fele már eltelt, mégis most indul igazán a nyaralási főszezon. A Generali kutatása szerint idén az üdülni vágyók többsége autóval közelíti meg úti célját – külföldi utazás esetén a nyaralók fele, míg ha belföldről van szó, háromnegyedük választja ezt a közlekedési eszközt.

Javában tombol a nyár, ebben a kánikulában szinte mindenki vízpartra vágyik. A Generali kutatása szerint idén a magyar lakosság 47%-a tervezett nyaralást a forró hónapokra, döntő többségük belföldre. A statisztikák szerint ez az időszak a közlekedési balesetek főszezonjának tekinthető; a KSH adataiból  kiderül, hogy mintegy másfélszer annyi személyi sérüléses baleset történik ilyenkor, mint az év más hónapjaiban. Mégis az utazások legnépszerűbb közlekedési eszköze az autó, a kutatásban megkérdezettek 60%-a volt már kocsival nyaralni.

Idén külföldre minden második, belföldön pedig négyből három nyaraló autóval utazik, annak ellenére, hogy a válaszadók mintegy 11%-ának volt már a nyaralás alatt problémája a kocsijával, melynek javítása átlagosan 51 ezer forintba került.

Az Europ Assistance-tól a nyár első felében már több mint 2500 autós kért segítséget, döntő többségük (1920 db) Magyarországról, közel 600-an pedig külföldről. A legtöbb külföldi bejelentés Horvátországból érkezett (244 db), míg a második helyen Szerbia (69 db), harmadikon Olaszország (67 db) szerepel. A leggyakoribb eset, hogy műszaki hiba miatt lerobbant autókhoz vagy defektes gépjárművekhez hívnak segítséget, de az akkumulátor vagy a hűtőfolyadék is sokszor okoz problémát. Az Europ Assistance AutoSOS Prémium szolgáltatásával ilyenkor nem csak Magyarország, de Európa útjain is azonnali, szakértő segítséget lehet kapni.

Indulás előtt célszerű tehát - az egyéb teendők mellett - azt is végiggondolni, hogy milyen módon és mértékben érdemes az út ilyen jellegű váratlan eseményeire is felkészülni.

Nem csak az autóról érdemes azonban gondoskodni! Itt olvashat arról, hogy miért nem érdemes az utasbiztosításon spórolni.

Új szelek az utazásban
Az utazás a legtöbb ember számára előkelő helyen szerepel a vágyak listáján. Ma már tulajdonképpen bárhová el lehet jutni a világon, a kérdés inkább az, hogy hogyan akarjuk felfedezni az ismeretlent vagy kipihenni a fáradalmainkat. Mutatjuk a legfrissebb trendeket!

Véleményvezér

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo