A koronavírus-járvány jelentősen megváltoztatta a hazai munkaerőpiacot. A pályaváltók 11 százalékának a pandémia miatt kellett másik állás után néznie, ugyanakkor a bizonytalan állapot nem csak őket kényszerítette helyzetük és karrierjük átértékelésére. A váltás leggyakoribb oka a nem megfelelő fizetés, de jelentős tényező a kiégés is a pályaelhagyók esetében. Fontos odafigyelnünk arra, hogy az adott élethelyzetünkben milyen mértékben vagyunk elégedettek az aktuális munkánkkal és mik lehetnek az okai az esetleges hiányérzetünknek. Érdemes végiggondolnunk, hogy valóban a karrierváltástól várhatunk-e javulást, ugyanis előfordulhat, hogy ehhez nem is szakmai pályánkon érdemes változtatnunk.
Mérhető az elégedettségünk
A karrierváltás folyamata ideális esetben az adott élethelyzet értelmezésével, elemzésével kezdődik. Mindenekelőtt szükséges definiálnunk időről-időre, hogy mit jelent számunkra az elégedettség, valamint, hogy hiányt szenvedünk-e belőle munkánk során. Ennek aktuális élethelyzetünktől, életszakaszunktól és személyiségünktől függően más, és folyamatosan változó jelentést tulajdonítunk. Mikor tudjuk azt mondani, hogy a helyünkön vagyunk? Limpár Imre tanácsadó szakpszichológus szerint elsőként három dolgot érdemes átgondolnunk:
„Nem akarunk-e máshol lenni, azaz megfelelő-e az adott szakma, munkahely számunkra. Nem akarunk-e máskor, más időben lenni, vagyis az adott pozíciónkkal elégedettek vagyunk-e az élethelyzetünkkel összevetve. Harmadszor pedig, nem akarunk-e mással lenni, azaz a kollégáinkhoz fűződő viszonyunk rendben van-e” – fogalmazott a szakértő.Önismeret és lelkesedés
Az önismeret kulcsfontosságú tényező a pályaváltás és a munkakeresés során. A szakmai és emberi értékeink ismerete mellett ide tartozik a választással kapcsolatos igényeink részletes felmérése, például a bérezés, a munkavégzés helye vagy a munkaórák mennyisége, beosztása. Érdemes meghatároznunk azokat a kereteket, amelyeknél biztosan tudjuk, hogy nem vagyunk képesek rugalmasak lenni.
„A HR-eseket és a munkáltatókat sok esetben nem az érdekli, hogy rendelkezünk-e papírral, szakképesítéssel, hanem hogy a képességeinket hogyan használjuk. Sokan megijednek, amikor az álláshirdetésben megjelölt bizonyos szempontoknak nem felelnek meg, így már be sem adják a jelentkezésüket az adott munkára. A munkáltató általában egy ideális jelöltet ír le a felhívásban, viszont ez nem azt jelenti, hogy ezen a területen ne lennének rugalmasak” – mondta Simon-Göröcs Lili, a Profession.hu HR igazgatója, valamint kiemelte a puha készségek komoly jelentőségét a toborzási folyamatok során.Ezek azok a kevésbé könnyen tanulható képességeink, amelyek leginkább társas környezetben mutatkoznak meg, mérésük pedig nagyon nehéz.
Egyénre szabott támogatás
A Profession.hu 2200 fő megkérdezésén alapuló felméréséből kiderült, hogy 10 munkavállalóból 7 váltott már szakmát vagy pályát legalább egyszer élete során. Szakértői segítséget viszont még mindig kevesen vesznek igénybe ilyen helyzetekben, ami pedig komoly támogatást jelenthetne a megfelelő döntés meghozatalában. Az első lépések megtételéhez a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Munkaerőpiaci Szolgáltatóközpontja nyújt ingyenes támogatást a pályaváltóknak önismereti és szakmai téren egyaránt.
„A járvány jelentősen felülírta a terveinket, ugyanis a tevékenységünknek lényeges elemei voltak a személyes találkozók, tréningek, tanácsadások. A helyzet kezelésére létrehoztuk az online tanácsadási platformunkat, amelyben összefogtuk a szervezetünknél működő projekteket és a velünk kapcsolatban álló partnereket. Az oldal célja, hogy mentőövet kínáljon azoknak, akik valamilyen hátrányt szenvednek el az álláskeresés során. Az ingyenes regisztrációt követően egy szakképzett mentorral konzultálhat a munkakereső, akinek elődleges célja egy munkaerőpiaci mentőöv megtalálása a helyzetre” – fogalmazott Előd Ágnes a Szolgáltató Központ vezetője.Sokszor rögtön abba az akadályba ütközhet a munkakereső, hogy nehezen látja be, ha szüksége van támogatásra. Az online jelentkezés ennek egy fontos lépése, de utána is jelentős befektetett munkára van szükség, hogy eredményes legyen a folyamat.
„A procedúra az álláskereső részéről aktivitást, önreflexiót és energiabefektetést igényel. Akkor tudunk megfelelő és hasznos tanácsokat adni, ha megismerjük az embert és az élethelyzetét. Van, aki konkrét igényekkel érkezik, viszont vannak, akik nem tudják pontosan megfogalmazni, hogy mire lenne szükségük, ilyenkor pedig sokkal inkább szükség van arra, hogy feltérképezzük az illető preferenciáit” – mondta Lénárt Zsófia, Munkaerőpiaci Szolgáltató Központ mentora.