Mennyi idő a követelés behajtása?

A végrehajtás segítségével optimális esetben akár három hét alatt a pénzéhez juthat a vállalkozás. Érdemes hát szükség esetén élni ezzel az eszközzel. De hogyan?

Az egyik leggyorsabb és legköltséghatékonyabb megoldás követelésünk érvényesítésére az elektronikus fizetési meghagyásos eljárás. (Itt írunk arról, hogy hogyan kell elindítani és milyen iratok szükségesek hozzá.) A fizetési meghagyásos eljárás előtt nem kötelező, de érdemes megpróbálni így nyomást gyakorolni adósunkra. Fizetési felszólítás megírásához ebben a cikkünkben olvashat hasznos tanácsokat.

A közjegyző a fizetési meghagyást legkésőbb a kérelem beérkezésétől számított három munkanapon belül bocsátja ki. A fizetési meghagyás ellen a kötelezett annak kézbesítésétől számított tizenöt napon belül a közjegyzőnél ellentmondással élhet.

Késik a számla? Már fizethet is a vevő!
Ha a vevő nem fizet határidőre, akkor kötelező a késedelmi kamat felszámolása, és minimum 40 eurónak megfelelő forintot is fel lehet számolni behajtási költségátalányként. Az átalány már egy nap késésnél is jár, s független a tartozás összegétől is.
Optimális esetben tehát, a postázást is beleszámítva, és azzal a feltételezéssel élve, hogy a kötelezett átveszi a közjegyzőtől érkező levelet, körülbelül három hét alatt jogerős fizetési meghagyás lehet a kezünkben.

Ha nem veszik át

Ha a kötelezett nem veszi át a küldeményt, úgy az eljárás késedelmet szenvedhet, azonban ez nem jelenti azt, hogy ebben az esetben ne lehetne jogerős a fizetési meghagyás, ugyanis a postai úton megküldött iratokat a kézbesítés megkísérlésének napján kézbesítettnek kell tekinteni, ha a címzett az átvételt megtagadta.

Ha a kézbesítés azért volt eredménytelen, mert a címzett az iratot nem vette át (az a közjegyzőhöz "nem kereste" jelzéssel érkezett vissza), az iratot a postai kézbesítés második megkísérlésének napját követő ötödik munkanapon kézbesítettnek kell tekinteni. Még ebben az esetben is jóval gyorsabb az eljárás, mint ahogy azt korábban tapasztalhattuk a bírósági eljárásban. A jogerős fizetési meghagyás birtokában még hátra van a végrehajtás.

Az inkasszó sincs ingyen
Egy vállalkozásnak olykor nem egyszerű hónapról-hónapra kigazdálkodnia mindent, amit fizetni kéne. De könnyen előfordulhat, hogy egy elmulasztott befizetési határidő további költségeket jelent majd a cégnek. Mennyibe kerül mindez és mit kell még tudnunk a végrehajtási költségátalányról?
A következő lépés

A végrehajtási kérelmet szintén elektronikus úton kell benyújtanunk. A végrehajtási lap az önálló bírósági végrehajtó hatáskörébe tartozó ügyben elektronikus közokiratként állítják ki. A végrehajtási kérelmet, valamint a biztosítási intézkedés iránti kérelmet az erre rendszeresített űrlapon, elektronikus úton kell benyújtani. A végrehajtási lapot elektronikus közokiratként állítják ki, és egy példányban, elektronikus úton, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara elektronikus rendszerén keresztül küldik meg a végrehajtónak. A végrehajtó az elektronikus közokiratról papír alapú közokirati másolatot készít.

A végrehajtás tipikusan az adós bankszámlájára vezetett inkasszóval kezdődik, de az adós bármely vagyona végrehajtás alá vonható az eljárást szabályozó törvényi feltételekkel. Így például, ha nem érkezik pénz az adós bankszámlájára, akkor a végrehajtó akár személyes vagyontárgyait, mint a személyautó, ingatlan, elárverezheti és abból kiegyenlíthet az adós tartozását. Igaz, az eljárás ilyenkor meghosszabbodik annyival, amennyi idő alatt sikerül a végrehajtás alá vont vagyontárgyakat értékesíteni.

Véleményvezér

Ilyet még nem láttunk, amikor mindenki előre néz, csak a magyarok hátra

Ilyet még nem láttunk, amikor mindenki előre néz, csak a magyarok hátra 

A világjárvány idején az emberek visszafogták autóvásárlásaikat Európában. Az elmaradást mindenütt pótolják, kivétel nálunk.
Pert nyert Hadházy Ákos az állam ellen

Pert nyert Hadházy Ákos az állam ellen 

A független képviselő különös módon, de úgy tűnik egyedül több borsot tör Orbán Viktor orra alá, mint az egész ellenzék együttvéve.
Nincs pénze a gazdáknak, csak féláron veszik tőlük a búzát és a kukoricát

Nincs pénze a gazdáknak, csak féláron veszik tőlük a búzát és a kukoricát 

Úgy tűnik az idén egyedül a repcetermelők számíthatnak nyereségre.
A magyarok spórolása miatt nem teljesülnek a tervezett áfa bevételek

A magyarok spórolása miatt nem teljesülnek a tervezett áfa bevételek 

A megszorítások, extraadók ellenére továbbra is sok helyen lyukas a költségvetés. A tervezett áfa bevételek és a valóság között szakadék tátong.
Már a románok után kullogunk, ha megnézzük mennyit költünk az üzletekben

Már a románok után kullogunk, ha megnézzük mennyit költünk az üzletekben 

Már nominálisan is kevesebbet tud költeni egy magyar polgár a boltokban, mint egy román. Ráadásul a magyar a pénzéért még kevesebbet is kap a hipermagas itthoni áfa miatt.
A bíróság szerint ellopta ugyan a közmunkások bérének a felét, de azért maradhat polgármester

A bíróság szerint ellopta ugyan a közmunkások bérének a felét, de azért maradhat polgármester 

Bízzuk nyugodtan kecskére a káposztát, ez a magyar jogállamiság legújabb mérföldköve.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo