Megtalálták a nagyobb kkv-k a faktoringot

A középvállalkozói körben nőtt leginkább a TakarékFaktorház vevőkövetelések vásárlásán alapuló faktoring forgalma, amely idén várhatóan 40 százalékkal meghaladja az előző évit, derült ki a TakarékBank leányvállalatának féléves beszámolójából.

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

Leginkább a 300-800 millió forint árbevételű, középvállalkozói rétegbe sorolható társaságok körében nőtt meg a kereslet a TakarékFaktorház alternatív, rövid lejáratú finanszírozásként kínált szolgáltatása iránt. A TakarékBank 100 százalékos tulajdonában lévő faktorcég forgalma az idei első félévben lényegesen meghaladta a korábbi évekét, az év végére pedig – várakozása szerint – az éves tervet mintegy negyedével felülmúlva - közel 40 százalékkal nagyobb forgalmat bonyolítanak le, mint egy évvel korábban.

Faktoringgal csökkenthető az ezermilliárdos probléma
Szigorúbb szabályok vonatkoznak július óta a fizetési határidőkre. A hosszú fizetési határidőkből adódó költségek és kockázatok alternatív finanszírozási megoldások beiktatásával, így faktoring alkalmazásával csökkenthetők.
A vevőkövetelések faktorcégeknek történő eladásán alapuló finanszírozási forma egyike a leghatékonyabb likviditásmenedzselési megoldásnak a kis- és középvállalkozások számára. A TakarékFaktorháznál a dinamikusan növekvő forgalomból az ipari és mezőgazdasági vállalkozásokra jutó részarány mutat egyértelmű növekedést.

Szabó Levente, a TakarékBank vezérigazgatója, a TakarékFaktorház elnöke szerint a kedvezményes jegybanki hitelprogram mellett jól elfér a faktoring, amely adott esetben gyorsan és rugalmasan reagál az ügyfél különleges igényeire is, így kiegészítő finanszírozási lehetőséget kínál a likviditás biztosítására.

A bank és a takarékszövetkezetek együttes ügyfélszerző munkájának eredményeképpen nőtt az elmúlt hónapokban a faktorálásba bevont ügyfelek száma. Az ügyfélszám további emelkedéséhez vezethet a Faktorház kifejezetten mikrovállalkozások számára kifejlesztett „dobozos” szolgáltatás, amely egyszerűen igénybe vehető, gyors finanszírozást biztosít a megcélzott vállalkozások számára. A TakarékFaktorház faktoring szolgáltatását alkalmazó vállalkozások szektor szerinti megoszlása egyenletes, egyetlen ágazat sem került tiltott kategóriába.

A faktoring és a lízing is bekerült a Ptk.-ba
A jövő március közepén hatályba lépő új polgári törvénykönyv (Ptk.) meghatározza a faktoring- és a lízingszerződés fogalmát is, és mindkettő bekerül a hitelbiztosítéki nyilvántartásba.
 

Véleményvezér

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.
Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen

Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen 

Nem jött össze Trumpnak a korlátlan hatalom igénye.
Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban 

Nagy váltás Romániában.
Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok

Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok 

Nyílik az olló Lengyelország és Magyarország között.
Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak

Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak 

Az ukrán parancsnok fordulatot vár a háborúban.
Lázadás Trump ellen Grönland ügyében

Lázadás Trump ellen Grönland ügyében 

Még a republikánusok mindegyikének sem tetszene egy grönlandi invázió.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo