Mégsem káros a Facebookon lógni munka közben?

Korábban elfogadott volt a szemlélet, hogy a közösségi oldalak csak elveszik a figyelmet és az energiát a munkától. Mára azonban kiderült, hogy ezek a rövid kikapcsolódások, ha nem esünk túlzásba, inkább segítik a gondolkozás újrastrukturálását és a hatékonyabb munkavégzést.

Alapvetően természetes jelenség ma már, hogy a dolgozók napközben is a közösségi oldalakon „lógnak”. (Sok magyar valóban Facebook-függő.) „Régebben úgy gondolták, hogy ez káros a munkateljesítményre nézve, hiszen elviszi az időt, az energiát a tényleges munkától, azonban sok szempontból komoly segítség lehet, ha az ember – ha csak néhány percre is – ki tud kapcsolni, tud váltani” – mondta Dobó Mátyás, a doransky.hu bloggere a Gazdaság TV-nek adott interjújában. Egy komoly probléma esetén például kimondottan előnyös, ha néhány percre a munkavállaló ilyen szabadidős tevékenységgel kikapcsol, így újrastrukturálhatja gondolkodását, és könnyebben megoldhatja a felmerült problémát. „Hasonlóan jó hatása van, mint egy néhány perces sétának” – vélte Dobó. (A fiatalok egy része ráadásul már túl is van a Facebookon.)

 

Forrás: GazdaságTV.hu

Alapvetően ott tiltják a közösségi oldalak munka közbeni használatát, ahol biztonsági problémaként jelenhet meg az ilyen kapcsolat. „Alapvetően bankokban, pénzintézetekben tartanak attól, hogy a közösségi oldalak használata során bizalmas információk szivároghatnak ki. Azonban a felhasználók a legtöbbször már inkább saját eszközeikről jelentkeznek be, így nem is lehetséges ezeknek a csatornáknak a teljes elvágása” – véli a blogger. Lassan már lehetetlen eligazodni a rengeteg közösségi oldal között. Itt összefoglaltuk, melyik mire jó.

Dobó szerint inkább ara kellene törekedni, hogy a felhasználók megtanulják, hogyan használják a közösségi oldalakat úgy, hogy ez a tevékenységük ne menjen a napi munkájuk rovására, viszont képesek legyenek feltöltődni munka közben.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo