Megrohamozták a cégek a támogatást - újabb források kellenek

376 milliárd forint beruházást vállaltak a versenyképességi pályázat jelentkezői.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond a versenyképesség-növelő program támogató okiratainak átadásán (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)

A múlt héten zárult versenyképesség-növelő pályázat jelentkezői 376 milliárd forint beruházást, és 143 600 munkahely megtartását vállalták – közölte a külgazdasági és külügyminiszter.

Szijjártó Péter újabb forrásokat fog kérni a kormánytól a pályázat számára, mivel a jelentkezők igényei a háromszorosára emelt támogatási keretet is meghaladták. A beruházást tervező magyarországi cégek összesen 150 milliárd forint támogatást kérhettek, de a tárcavezető a pályázat zárultával már 178 milliárd forint költségvetési hozzájárulással számol.

Kedden újabb 3 cég vezetett át támogatói okiratot a Külgazdasági és Külügyminisztériumban. A Ferro-Press Fémipari Szolgáltató Kft. 615,78 millió forintos beruházása 282,408 millió forint állami támogatást kap. Ugyanekkora támogatást ítéltek meg a S.E.G.A. Hungary Kft. 601,882 millió forintos beruházásának is. Az FF Fémfeldolgozó Zrt. 538,635 millió forintos beruházása 269,317 millió forint költségvetési hozzájárulással számolhat.

Véleményvezér

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo