Megérheti a napelem rendszer?

A napelemes rendszerbe beruházók tulajdonképpen azt szeretnék elérni, hogy a felszerelést követő pár éven belül megszabadulhassanak az áramdíjtól. A fizetendő költségek azonban nem minden esetben redukálódnak le teljesen, hiszen a panelek sem két év alatt térülnek meg. Ettől függetlenül vajon megérheti-e kiépíttetni? Cikkünkben részletesebben kifejtjük a napelemekkel kapcsolatos tudnivalókat!

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

Mit érdemes átgondolnod, mielőtt ekkora beruházásba fognál?

Az első és talán az egyik legfontosabb kérdés, hogy miként is tarthatóak karban és tisztán a felhelyezett táblák. Az idő múlásával ugyanis a tetőre szereltetett panelek piszkolódnak, ezért néha nem árt megszabadítani őket a felhalmozódott szennyeződésektől. Egy rendszert forgalmazó és hasonló szolgálatást végző vállalkozó elmondása szerint ez évente akár 50.000 Forintos költséget is jelenthet a családi kassza számára. Ebben persze benne foglaltatik a munkadíj és a tisztítószerek ára egyaránt.

A másik radikális kérdés a napelem hatásfoka, de az sem mindegy, hogy milyen elhelyezkedést kap a rendszer. Előbbi esetében az évek múlásával a teljesítmény csökkeni fog, bár azt nem igazán lehet meghatározni, hogy mennyivel. Az elhelyezkedés kapcsán pedig bár valószínű, hogy minden ingatlannak van olyan része, ahova felszerelhető, nem mindenhol lesz maximális a teljesítmény. Ezeket mindenképpen meg kell fontolni, mielőtt ekkora beruházásba fognál.

Napelemekkel kapcsolatos tudnivalók

A rendszer kiépítése milliós költséget jelenthet, így érdemes kalkulációt végezni azzal kapcsolatban, hogy mikor is térül majd meg ez nekünk. A napelemmel kapcsolatos tudnivalók közé tartozik tehát a megtérülési idő is. Míg idehaza ritka az a személy, aki a környezettudatosság miatt választana megújuló energiaforrást, külföldön ez másként van. Emiatt azonban a fő hangsúly mindig azon van, hogy az elmúlt időszakban mennyit csökkent a lehetséges megtérülés. Általánosságban elmondható azonban, hogy nagyjából tíz évre van szükség ahhoz, hogy visszajöjjön a napelem ára és onnantól se hitel, se pedig áramszámla ne terhelje a család költségvetését.

Mennyi az annyi?

Egy átlagos családi házat nézve egy megfelelő minőségű és teljesítményű rendszer nagyjából 1-2 milliós költséget jelent. Ha azt nézzük, hogy a lakosság háztartásonként körülbelül 10-15.000 Forintos áramszámlát generál havonta, az éves szinten 150.000 Forintot jelent. Amennyiben eltekintünk az esetleges inflációtól, akkor egy másfél milliós beruházás megtérülési ideje valóban az említett tíz esztendő lesz. Innentől pedig mindenki maga el tudja dönteni, hogy megéri-e felszereltetni a tetőre a paneleket, avagy sem.

Összegezve

Napelemes rendszerben gondolkodsz, de nem tudod, hogy megéri-e a beruházás? Akkor bízunk benne, hogy ez a cikk segített egy kicsit helyre tenni a dolgokat. Egy családi ház esetében ugyanis nagyjából 10 éves idővel számolhatunk, ami után már se áramszámlát, se pedig hitelt nem kell fizetni.

Véleményvezér

Lázadás Trump ellen Grönland ügyében

Lázadás Trump ellen Grönland ügyében 

Még a republikánusok mindegyikének sem tetszene egy grönlandi invázió.
Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért

Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért 

Gazdaságpolitikai fordulatra volna szükség.
Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét

Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét 

Nem lesz olcsó az adófizetőknek a NER-es buli.
Féláron a kígyóuborka, igaz Spanyolországba kell érte menni

Féláron a kígyóuborka, igaz Spanyolországba kell érte menni 

A kígyóuborka feliratkozott a történelembe.
Az új balhé Európában a Mercosur-megállapodás

Az új balhé Európában a Mercosur-megállapodás 

Mi folyik a színfalak mögött?
Beszáll-e Trump személyesen a magyar választási kampányba? Orbán Viktor meghívta

Beszáll-e Trump személyesen a magyar választási kampányba? Orbán Viktor meghívta 

Donald Trump levele Orbán Viktor miniszterelnöknek.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo