Megélhetési gondok Somogyban

A somogyi kereskedők és vendéglátósok több mint felének csökkent az árbevétele a múlt évben a Kereskedelmi és Vendéglátó Vállalkozók Somogy Megyei Érdekképviselete (KISOSZ) felmérése szerint.

A KISOSZ, amelynek csaknem ötszáz tagja van a megyében, minden évben felméri a kereskedelemben és vendéglátásban működő mikro- és kisvállalkozások helyzetét. Ennek az idén különös súlyt ad, hogy a hagyományosan alacsony bérekkel működő kereskedelemben és vendéglátásban is megjelent az elvárt béremelés kötelezettsége, amely jelentős terhet ró a vállalkozásokra - hangsúlyozta Kertész Rezső ügyvezető társelnök.

A felmérés eredménye azt mutatja, hogy a vállalkozások egyharmada kevesebb dolgozót foglalkoztat mint korábban, a válaszadók 59 százaléka pedig úgy nyilatkozott, hogy nem tudja saját forrásból biztosítani a dolgozók nettó bérének szinten tartását. Ahhoz, hogy az elvárt béremelést teljesíteni tudja, 63 százalékuk veszi igénybe a bérkompenzációt. (Az Új Széchenyi Terv keretében a Dél-dunántúli Régióban is elindult a "Vállalati tanácsadás" című program kis- és középvállalkozások számára elérhető programeleme.)

A kérdésekre adott válaszok szerint nem egyszerűsödtek az uniós támogatások pályázati feltételei, 63 százalékuk szerint pedig csökkenti a kereskedelmi forgalmukat a közelben működő bevásárló központ, továbbá az általános forgalmi adó és jövedéki adó emelése a többségnél nehezítette a forgóeszköz finanszírozását.

A vállalkozások 90 százalékának nincs devizahitelből finanszírozott fejlesztése, vagy megkezdett beruházása. A devizahitellel rendelkezők csaknem fele viszont szívesen élne az esetleges végtörlesztés lehetőségével - derül ki a felmérésből.

A kereskedelemben és vendéglátásban dolgozó kisvállalkozók szerint az ígéretek ellenére nem csökkent a bürokrácia, és túl sok a rájuk háruló adóteher. A megfogalmazott javaslatok döntő többsége a munkabért terhelő járulékok, a közterhek és adók csökkentésére vonatkozik. E mellett fontosnak tartanák a szürke, illetve fekete kereskedelem és szolgáltatás elleni hatékonyabb fellépést, az egyszerűbb pályázati feltételeket, a szerzői jogdíjak csökkentését, továbbá azt is kérik, hogy a dohánytermékek értékesítését ne korlátozzák a trafikokra. (A Kaposvár vállalkozóiból spontán módon szerveződött Kaposvári Cégszövetség benyújtotta a város vezetésének a kompromisszumos javaslatát a drasztikusan megemelt helyi építmény- és telekadó módosításáról, kezdeményezve egy rendkívüli közgyűlés összehívását az ügyben.)

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo