Márciusban is jár a munkáltatói adómentesség

Márciusban is jár a munkáltatói adómentesség a turizmus, a vendéglátás és a szabadidő ágazatban, amellyel egyre több vállalkozó él, az adóelengedés 130 ezer dolgozó munkájának megtartását segítette - mondta Izer Norbert az MTI-nek.

A Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára kijelentette: az adóügyi könnyítés a gazdaság újraindításának egyik legsikeresebb módozata lehet - hangsúlyozta. Az intézkedés eredményességét már most igazolja, hogy egy hónap alatt több mint ötezerrel, 17 700-ra nőtt a munkáltatói adómentességet igénybe vevő vállalkozások száma. Novemberhez képest decemberben a megvédett álláshelyek száma is nőtt, hiszen 13 ezerrel több munkavállaló után érvényesítették a munkáltatók az adómentességet.

Öt havi munkáltatói adómentességet kaptak a vendéglátásban és a szabadidős ágazatban tevékenykedők, a szálláshely-szolgáltatók, az utazásszervezők, és a magántulajdonú buszos vállalkozók - mondta az államtitkár.

A vállalkozásoknak nem kell megfizetniük 2020. novemberétől 2021. március végéig a munkavállalók utáni szociális hozzájárulási adót, szakképzési hozzájárulást, a rehabilitációs hozzájárulás arányos összegét, valamint a személyi jellegű kifizetések után a kivát.

Az adóügyi könnyítés elsődleges célja az volt, hogy a kijárási korlátozásokkal leginkább érintett cégek minden egyes álláshelyének megvédéséhez segítséget nyújtson. Mindemellett makrogazdasági szempontból sem elhanyagolható az intézkedés hatása. Fontos szerepük lesz ezen ágazatoknak a gazdaság újraindulásában, ezért versenyképességi szempontból is fontos és szükséges a támogatás - hangsúlyozta Izer Norbert.

Az államtitkár emlékeztetett, hogy a kedvezmény igénybevétele a lehető legegyszerűbb módon történik, csak be kell jelölni a havi adó- és járulékbevallásban az erre a célra kialakított mezőket. Legközelebb, március 12-ig, a februári időszakra vonatkozó bevallást kell elküldeni az adóhivatalnak.

Aaz ágazati adókedvezmény nem veszhet el. Ha a vállalkozó a bevallásában elfelejtette érvényesíteni a mentességet, de az igénybevétel feltételei fennálltak, akkor önellenőrzéssel módosíthatja bevallását.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo