Már a weben is kutat a NAV

Idén már a nyilvános online adatokat is felhasználja a KOCKERD-es vállalkozások ellenőrzéséhez és a vizsgálati célpontok kiválasztásakor az adóhatóság – hívja fel a figyelmet a MAZARS.

A kockázati kérdőív (KOCKERD) kitöltésére felkértek körének szélesítése, valamint a kérdőívek információtartalmának helyszíni ellenőrzése is várható a NAV idei ellenőrzési gyakorlatában – mutat rá a MAZARS összefoglalója. Kiemelt figyelemre számíthatnak azok a cégek, melyek székhelye és/vagy illetékessége gyakorta változik, illetve a cím nem létező, esetleg székhelyszolgáltatóhoz kapcsolódik. Az adóhatóságnak az is gyanús, ha a vállalkozás ügyvezetője vagy – cégértékesítés esetén – vevője nem rendelkezik belföldi bejelentett lakcímmel, és csak kézbesítési meghatalmazottra vonatkozó adatokat jelentettek be, illetve ahol az ügyvezető ténylegesen nem látja el a nevezett pozícióhoz tartozó feladatokat.

„Különösen fontos hangsúlyozni, hogy a NAV idén már a világhálón nyilvánosan elérhető adatokat is felhasználja a kockázatok elemzése során. Ennek pedig kiemelt jelentősége lesz az internetes értékesítések ellenőrzési célpontjainak célzott kiválasztásában” – mutat rá Szmicsek Sándor, a MAZARS adópartnere.

Háromból két cég „sáros”
A hatóság adóslistáján jelenleg összesen 1 739 212 gazdálkodó szervezet és magánszemély neve szerepel. Adótartozásuk összege meghaladja a 2100 milliárd forintot. Ha ezeket a számokat összevetjük az egy évvel korábbi adatokkal, kiderül: az adósok köre egyetlen esztendő alatt 4 százalékkal, tartozásuk tömege pedig 6 százalékkal nőtt. Sokatmondó adat, hogy a cégnyilvántartásban szereplő mintegy 541 000 működő gazdasági társaság közül 384 263-nek van adótartozása. Ez a cégkategória összesen 339 286 milliárd forint adó befizetésével van elmaradva. Vagyis háromból két cég sáros...
Idén a NAV a legjellemzőbb csalási struktúrák feltárását, valamint az ezekben érintett adózók azonosítását tűzte ki célul, de az adóminimalizálók körét, és a szervezett csalásban részt vevő, fiktív számlákat kibocsátó vállalkozásokat is nagyon szeretné beazonosítani – derül ki a MAZARS legfrissebb összefoglalójából. Az adóhatóság 2014-es vizsgálati szempontjait elemző anyag szerint ebben az évben is fontos szerep jut az áfát érintő belföldi összesítő jelentések vizsgálatának a fiktív számlázás, körbetartozás, támogatási csalások elleni fellépés érdekében. Tavaly az ellenőrzések során megállapított adóhiány legjelentősebb hányada, 86,5% is áfából származott, ami ezzel meghaladta a 2012 évi 83,6%-os arányt.

Társasági adó területén

2013-hoz hasonlóan idén is a figyelem középpontjában marad a kapcsolt vállalkozások közötti – különösen a pénzügyi műveleteket érintő – transzferárképzés, illetve a külföldi anya- vagy leányvállalatok tőke-, illetve profitkimentése. Utóbbi vonatkozásában főleg azokat az eseteket vizsgálja az adóhatóság, amelyekben a hazai cégeknél veszteség keletkezett. Emellett a nemzetközi vállalatcsoport-struktúrák esetleges agresszív adótervezésének alapos ellenőrzését sem hagyja ki a NAV, és idén ugyancsak kiemelten kezeli a beruházásnak minősülő tételek elszámolásának helytállóságát, illetve az adózás előtti eredményt rontó, indokolatlanul elszámolt költségek, ráfordítások témakörét is.

Fontos vizsgálati szempont lesz az egyes adókedvezmények igénybevételének és felhasználásának szabályszerűsége, beleértve a fejlesztési adókedvezményt, a látvány-csapatsportok támogatását, a kisvállalkozások adókedvezményét és a befektetési adóalap-kedvezményt is.

A személyi jövedelemadó (szja) kapcsán

az adóhatóság kiemelt célja feltárni a szándékosan eltitkolt jövedelmeket, ezért vizsgálat várható, ha a vállalkozás pénzforgalmi számlájáról jelentős összegű készpénzfelvétel történik, azonban a vállalkozási célú felhasználás igazolása elmarad. De a NAV jobban figyel majd a jelentős kockázatot hordozó társaságok magánszemély tagjaira és azokra az egyéni vállalkozókra is, akik bevallásaikban magas bevételi szinthez magas költségszintet tüntetnek fel, jövedelemminimalizálási célból. Emellett kiemelt figyelmet kap a szociális hozzájárulási adó, az egészségügyi hozzájárulás, az egészségbiztosítási járulék, az egészségügyi szolgáltatási járulék, valamint a baleseti adó megfizetése.

Kép: SXC

Kifejezetten fontos vizsgálati területté válik a munkaerő-kölcsönzés és kiszervezés, ezzel párhuzamosan vizsgálatra kell számítani a foglalkoztatás elősegítésére irányuló támogatások és adókedvezmények igénybevételének jogszerűségére vonatkozóan.

2014-ben külön vizsgálati pontot képez a csőd-, a felszámolási és a kényszertörlési eljárás alatt álló adózók ellenőrzése. Ezzel a NAV szeretné megakadályozni a vagyonkimentést, illetve a hitelezői érdekek sérülését. Speciálisan a csődeljárás alatt álló adózóknál vizsgálják majd, hogy a hitelező által érvényesíteni kívánt követelés alapja valós, avagy fiktív jogügylet.

2014-ben kiemelt figyelmet kap számos tevékenységi kör, például a mezőgazdasági szektorban a sertéstenyésztés, a húsfeldolgozás, -tartósítás és a malomipari termékek gyártása. A kereskedelemben a gépjárműjavítás, - karbantartás és a gépjárműalkatrész-kiskereskedelem, illetve cukor, édesség, a zöldség, gyümölcs és az élőállat nagykereskedelme kap figyelmet. De emellett a reklámügynöki, a munkaerő-kölcsönzést és a személybiztonsági tevékenységet folytatók is számíthatnak ellenőrzésre.

Mindemellett operatív ellenőrzések várhatók a pénztárgépek üzemeltetésével kapcsolatos kötelezettségek teljesítését illetően. Ebben az esetben a várható mulasztási bírság magánszemélyeknél 500 ezer, cégek esetében esetben 1 millió forintig terjedhet.

Véleményvezér

Illegális nádvágásokkal épül az új NER villa a Balaton partján

Illegális nádvágásokkal épül az új NER villa a Balaton partján 

Szépen gazdagodnak a NER vitézek.
Gazdasági fellendülést hoztak Lengyelországnak az Ukrajnából érkezett menekültek

Gazdasági fellendülést hoztak Lengyelországnak az Ukrajnából érkezett menekültek 

A lengyelek hírét sem hallották az ukrán maffiának.
Lábon lőtte magát Rogán kommunikációs stábja

Lábon lőtte magát Rogán kommunikációs stábja 

Okosabbak maradtak volna, ha csendben maradnak.
Kihalt vasútállomást talált Hadházy Ákos

Kihalt vasútállomást talált Hadházy Ákos 

Kísértetvasútállomás Csisztapusztán.
Az ukránok újra bevetették csodafegyverüket

Az ukránok újra bevetették csodafegyverüket 

Immár sehol nincsenek biztonságban az orosz katonák és hadi eszközök.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo