Ma déltől start az ingyen wifire

Az Európai Bizottság ma teszi közzé az első pályázati felhívását az ingyenes WiFi4EU hozzáférési pontok kiépítésére fordítható uniós finanszírozásról - közölte az uniós bizottság.

A tájékoztatás szerint regisztrálni és pályázni az erre célra indított, wifi4eu.eu című portálon lehet. A kedvezményezetteket a pályázatok beérkezésének sorrendjében választják ki.

Kép: EU

A kiegyensúlyozott földrajzi lefedettség elvét is figyelembe véve, az első pályázati felhívás alapján mindegyik résztvevő országban legalább 15 település kap támogatást.

A következő két évben további négy pályázati felhívást hirdetnek meg.
Az Európai Unió (EU) a WiFi4EU programjában egy-egy önkormányzat 15 ezer euró (mintegy 4,6 millió forint) értékű utalványt kaphat, hogy a közösségi élet színterein - könyvtárakban, múzeumokban, parkokban, köztereken - internetkapcsolatot tudjon kiépíteni. A hálózat karbantartásának költségei az önkormányzatot terhelik.
Wifi nélkül is van élet! Csak minek?
Hol áll a wifi a létszükségleteink listáján? Mi alapján választunk routert? Mennyire figyelünk oda a hálózati biztonságra? A UPC a hazai wifihasználati-szokások felderítésére szolgáló felméréséből ezekre is választ kapunk.
Az EU 2020-ig 120 millió eurót ad az uniós tagállamok, valamint Norvégia és Izland mintegy 8 ezer településének, hogy ingyenes és nyilvános wifi-szolgáltatásokat biztosító berendezéseket szerezzenek be. Az ugyanazon közösségi térben hasonló jellemzőkkel rendelkező, már létező ingyenes hálózatok mellett tervezett wifi-hozzáférési pontok nem részesülhetnek támogatásban.

A WiFi4EU-hálózatok ingyenesek lesznek, nem lesznek rajtuk reklámok, és használatukért a felhasználóknak nem kell személyes adataikat megadniuk - tették hozzá.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo