Lendületbe jöhet az elektronikus számlázás

A júliustól érvényes változásokkal egyszerűsödtek az elektronikus archiválás szabályai, azonban bármilyen új és hosszú távon költséghatékony módszer alkalmazása alapos felkészülést és odafigyelést kíván meg az adózók részéről. A Deloitte álláspontja szerint az új jogszabály segítheti az elektronikus számlázás és az elektronikus archiválás további terjedését.

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

A számlák elektronikus archiválására vonatkozó korábbi szabályozást az elektronikus számlázás széles körű elterjedésének egyik fő gátjának tartották, elsősorban annak bonyolultsága miatt. Éppen ezért nagy várakozás előzte meg az új, július elsején hatályba lépett szabályokat, melyekhez az adóhatóság és a szakma képviselői is komoly reményeket fűztek.

Nem véletlenül, hiszen a korábban is használt alapelvek megőrzése mellett az új szabályozás számos könnyítést tesz lehetővé. Például az új szabályok szerint többé már nem kötelező az időbélyegző használata a legalább fokozott biztonságú elektronikus aláírással ellátott dokumentumok esetében.

Kép: Pixabay

A nyár óta hatályos szabályozás szélesítette az archiválási lehetőségek körét is, melyek az új szabályok szerint a következők:

  • fokozott biztonságú elektronikus aláírással ellátott dokumentum saját vagy bizalmi szolgáltató általi archiválása;
  • archiválás zárt rendszeren keresztül;
  • EDI-ben történő archiválás;
  • hash-kóddal együtt történő archiválás.
A zárt rendszerben történő archiválást elméletileg lehetővé tette a korábbi archiválási rendelet is, ugyanakkor ennek használata egy akkreditált szervezet előzetes minősítéséhez volt kötve. Mivel ilyen szervezet nem működött Magyarországon, ezért ezt az archiválási megoldást a gyakorlatban korábban nem alkalmazták. Az új szabályok nem támasztanak ilyen megkötéseket, ezért jelenleg lényegében bármilyen zárt rendszer megfelelhet az archiválásra, amely képes teljesíteni a rendeletben elvárt alapvető követelményeket.
Fontos változás a cégeknek a jövő évi adótörvényekben
A jövő évtől jelentős változásokkal számolhatnak a magyar adózók az Európai Tanács Adóelkerülés Elleni Irányelvében („ATAD”) foglalt rendelkezések implementációja miatt. A 2018. november 13-án az országgyűlés által elfogadott törvénymódosítás többek között gyökeresen érinti a fizetett kamatok társasági adóalapból való levonhatóságára vonatkozó szabályait is.
„Az új szabályozás azonban nem tér ki a zárt rendszer megfelelőségének részletszabályaira, másrészt ezen a téren kialakult gyakorlat sem érhető még el, így számos értelmezési kérdés merülhet fel, amelyeket egy konkrét rendszer kialakítása során mindenképpen vizsgálni szükséges” – mutatott rá Schütt Attila a Deloitte adó- és jogi osztályának menedzsere.

Nagy újítás a hash-kóddal történő archiválás lehetősége is, ugyanakkor ez is egy olyan pontja a szabályozásnak, ami kialakult gyakorlat és tapasztalat hiányában alkalmazási kérdéseket vethet fel – például, hogy ez alapvetően csak a számlakibocsátók szempontjából lehet-e releváns opció a számlák megőrzésére, hiszen ők szolgáltatnak online adatot a számlákról, ami a hash alkalmazásának előfeltétele.

“Az elektronikus archiválás szabályai az egyszerűsödés irányába mozdultak el, viszont bármilyen új és hosszú távon költséghatékony módszer alkalmazása alapos felkészülést és odafigyelést kíván meg az adózók részéről. Annak érdekében tehát, hogy a kötelezettek minél egyszerűbb, hatékonyabb módon tudjanak megfelelni a követelményeknek, ajánlott a meglévő rendszerek felülvizsgálata, az elérhető alternatívák részletes megvizsgálása, és szükség esetén a hatósággal történő előzetes egyeztetés” – tette hozzá Tancsa Zoltán a Deloitte adó- és jogi osztályának partnere.

Januártól a háromszorosára nő a késedelmi pótlék ha csúszol az adófizetéssel
A jelenlegi 1,8%-ról 5,9%-ra ugrik jövőre a késedelmes, vagy hiányos adófizetés esetén az adózókra kirótt pótlék mértéke, ezért a vállalkozásoknak célszerű maguknak korrigálni a hibát és nem várni a hatósági megállapításra.

Véleményvezér

Az új balhé Európában a Mercosur-megállapodás

Az új balhé Európában a Mercosur-megállapodás 

Mi folyik a színfalak mögött?
Beszáll-e Trump személyesen a magyar választási kampányba? Orbán Viktor meghívta

Beszáll-e Trump személyesen a magyar választási kampányba? Orbán Viktor meghívta 

Donald Trump levele Orbán Viktor miniszterelnöknek.
Hátrahagyják sebesültjeiket az oroszok

Hátrahagyják sebesültjeiket az oroszok 

Hatalmas és nehézkes az orosz hadsereg, kárt okozni főleg a tömegével tud, nem pedig a csapások precizitásával.
A lengyeleknek sikerült, hazatérnek az egykori kivándorlók

A lengyeleknek sikerült, hazatérnek az egykori kivándorlók 

A lengyelek sikeresen zárkóznak fel Nyugathoz.
A hollandok kiszállnak, elegük lett Trump egyre erőszakosabb akcióiból

A hollandok kiszállnak, elegük lett Trump egyre erőszakosabb akcióiból 

Trump békegalamb helyett egyre inkább ragadozóként viselkedik.
A Brexit eredménye, kevesebb európai, soha nem látott számú migráns

A Brexit eredménye, kevesebb európai, soha nem látott számú migráns 

Sok mindenre nem gondoltak a Brexit rajongók.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo