Lapátra teszi több száz dolgozóját a magyar jakuzzigyártó

A Wellis Magyarország Zrt. az ukrajnai háború, az energiaválság és a globális gazdasági nehézségek hatásai miatt átszervezést hajt végre, ennek részeként a dabasi üzeméből 300 dolgozót bocsátanak el.

A dabasi üzemben leépítik a medencegyártás egy részét, ezért küldik el a dolgozókat. A fejlesztési részleg kibővítésével közben új fejlesztési és szolgáltatási központot hoznak létre, valamint továbbra is Dabason marad a magasabb szaktudást igénylő swim spa termékvonal gyártása. Az ózdi telephelyet a változás nem érinti - közölte a vállalat a tőzsde honlapján csütörtökön.

Az átszervezések hosszú távon biztosítják a vállalat stabil működését a közlemény szerint.

A medencegyártással foglalkozó Wellis Zrt. Európa legnagyobb jakuzzigyártójának számít, a masszázsmedencék piacán mára a világ öt legnagyobb szereplője közé tartozik.

A cég részvényeivel a BÉT Xbond piacán kereskednek 2021-óta. A Wellis árbevétele 2021-ben 38,4 milliárd forintra nőtt, az előző évi alig 21 milliárd forint után, adózott nyeresége duplázódott, meghaladta a 3,8 milliárd forintot a 2020-as 1,8 milliárd forintot követően.

(MTI)

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo