hirdetés

Könnyebb munkát adni az ukrajnai menekülteknek

Az Ukrajnából a háború elől menekülők foglalkoztatása bizonyos esetekben egyszerűbb Magyarországon, és a munkavállalók után a cégek támogatást is igénybe vehetnek – hívja fel a figyelmet a Baker McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda, amely a menekülthelyzet kapcsán a Máltai Szeretetszolgálatot pro bono munkajogi tanácsadással segíti.
hirdetés

A február 24-én kezdődő orosz fegyveres invázió miatt tömegek kényszerültek elhagyni Ukrajna területét. Az Európai Unió Tanácsának határozata alapján az EU tagállamai kötelesek átmeneti védelmet biztosítani a menekülők számára.

Az Ukrajna területéről menekülő ukrán állampolgárok és családtagjaik, illetve hontalanok és Ukrajna által korábban menekültként elismert személyek átmeneti védelmet – azaz a menedékes státuszt – kérelmezhetnek, miután beléptek Magyarország területére.

„A magyar állam megkönnyíti a menedékesek és a menedékesként elismerésüket kérők foglalkoztatását, – mondta dr. Óváry-Papp Nóra, a Baker McKenzie munkajogi csoportjának vezetője – ugyanis munkavállalási engedélyre nincs szükségük, a foglalkoztatáshoz pedig a munkáltató támogatást is kérhet.”
Meghatározott hiányszakmákban a szomszédos országok állampolgárainak foglalkoztatására eddig is más szabályok vonatkoztak, így az ukrán állampolgárok bizonyos esetekben az általánosnál kedvezőbb feltételekkel vállalhattak munkát. Az új szabályok alapján a menedékes státuszt kérőkre, illetve a menedékesekre is vonatkoznak bizonyos foglalkoztatási kedvezmények és könnyítések. Május 1-jétől a menedékes vagy a menedékesként elismerését kérő Magyarország területén már nem csak bizonyos hiányszakmákban, hanem bármilyen munkakörben jogosult munkavállalási engedély nélkül munkát vállalni, ideértve a munkaerő-kölcsönzés útján történő foglalkoztatást is.

A munkáltató is kéhet támogatást (Fotó: Depositphotos)

Azok az ukrán állampolgárok, akik nem rendelkeznek menedékes státusszal vagy menedékesként elismerésüket nem kérték, a harmadik országbeli állampolgárokra vonatkozó általános szabályok szerint vállalhatnak munkát, foglalkoztatásuk emiatt főszabály szerint engedélyezhez kötött. Ez alól kivétel, ha a felelős miniszter közleményében meghatározott hiányszakmák valamelyikében dolgoznak. Ilyen esetben ugyanis engedélymentesen vállalhatnak munkát. A hiányszakmák között megtalálhatóak többek között bizonyos IT munkakörök, az építőmérnök, a szakács és a pincér is. Ez a kedvezmény az új típusú, biometrikus útlevéllel beutazó ukrán állampolgárokra vonatkozik, akik bármely 180 napos perióduson belül maximum 90 napot tartózkodnak Magyarországon.

A nem hiányszakmában foglalkoztatott ukrán állampolgárok kizárólag munkavállalási engedéllyel foglalkoztathatók, amelyet a munkáltatónak kell igényelnie az illetékes kormányhivatalnál.

Az Ukrajna területéről menekülő nem ukrán, hanem harmadik országbeli állampolgárok ­– a korábbi szabályozástól eltérően – csak akkor jogosultak menedékes státuszt kérelmezni, ha Ukrajna által menekültként vagy hontalanként ismerték el, vagy családtagjuk ukrán állampolgár, menekült vagy hontalan. Ennek híján ideiglenes magyarországi tartózkodási engedélyt kérhetnek a hazájukba visszautazáshoz, vagy az általános szabályok szerint, de kedvezménnyel – egy méltányossági levél segítségével Magyarország területén – nyújthatnak be tartózkodási engedély iránti kérelmet.

Mi vonatkozhat a munkáltatóra? 

Az ukrán állampolgársággal vagy ukrán-magyar kettős állampolgársággal rendelkezők foglalkoztatására a munkáltató kérelme alapján állami támogatás is igényelhető. Ez olyan munkavállaló után kapható, aki a fegyveres invázió február 24-i kitörése után áll munkába Magyarország területén, legalább heti húsz órában. A munkáltatónak Magyarországon székhellyel, telephellyel vagy fiókteleppel kell rendelkeznie, meg kell felelnie a rendezett munkaügyi kapcsolatok feltételeinek, és nem állhat végelszámolás, felszámolás, csődeljárás vagy egyéb, a megszüntetésére irányuló eljárás alatt.

„Május 1-jével kibővítésre került az állami támogatásra jogosultak köre, – tette hozzá dr. Hajduk Gábor, a Baker McKenzie ügyvédjelöltje. – és ezentúl azok a munkaadók is benyújthatják kérelmüket a Kormányhivatalhoz, akik olyan ukrán állampolgárt vagy ukrán-magyar kettős állampolgárt foglalkoztatnak, aki a háború kitörése előtt már Magyarországon tartózkodott.
Ebben az esetben, az állami támogatás pozitív elbírálásának további feltétele, hogy a munkavállaló foglalkoztatása a kérelem benyújtását megelőző 365 napon belül legalább 90 napot meghaladja az adott munkaadónál, és a munkavállaló családtagja a háború kitörését követően érkezzen Magyarországra, aki menedékesként elismerését kérte, menedékes vagy magyar állampolgár.

A támogatás a munkaviszony fennállásának idejére, legfeljebb azonban 12 hónapra biztosítható, és a munkáltató kérelmére, újabb tizenkét hónappal meghosszabbítható. A támogatás mértéke munkavállalónként havonta a munkavállaló lakhatási és utazási költségének fele, legfeljebb 30 ezer forint, ha a munkavállaló a háború kitörése előtt érkezett Magyarországra és 60 ezer forint, ha pedig utána, illetve a munkavállalóval közös háztartásban élő kiskorú gyermekek után további 12 ezer forint lehet.

 

hirdetés

Véleményvezér

Élelmiszer magánimport indult nyugatról, a sláger az ott jóval olcsóbb sajt

Élelmiszer magánimport indult nyugatról, a sláger az ott jóval olcsóbb sajt

Elsősorban a tartós élelmiszer és a vegyiáru az, amit ma már jóval olcsóbban lehet megvásárolni nyugaton, mint nálunk.
Erősödik a nemzeti valuta és nő a tanárok fizetése a közelben

Erősödik a nemzeti valuta és nő a tanárok fizetése a közelben

Úgy néz ki a csehek pont fordítva csinálnak mindent, mint mi, pedig a szankciós politika őket ugyanúgy érinti, mint minket.
Megfenyegették Hadházy Ákost

Megfenyegették Hadházy Ákost

A falusi szálláshely pályázatból kastélyt építő fideszes polgármester megfenyegette Hadházy Ákos független országgyűlési képviselőt.
Hogyan soroznak az ukránok?

Hogyan soroznak az ukránok?

A rém és álhírek minden háborúnak természetes velejárói. Ezek között kiigazodni viszont fontos egy végzetes konfliktus idején.
Korrupció elleni front indult Ukrajnában

Korrupció elleni front indult Ukrajnában

Szomorú, de a nagy számok azt mutaják, hogy a korrupció nyugatról keletre tartva csak egyre nő. Hogyan lehetne megállítani?
Mi történne ha holnap megszűnnének az ársapkák itthon? Pontos számítás

Mi történne ha holnap megszűnnének az ársapkák itthon? Pontos számítás

Nagy vitatéma, hogy hasznosak-e az ársapkák, vagy nem. A benzin esetében nagy volt a bukta, de kérdés, mi lenne az élelmiszerek esetében.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo