Komoly kartellt leplezett le a GVH – több százmilliós bírság

Jelentős kartellt fogott a Gazdasági Versenyhivatal.

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

A Gazdasági Versenyhivatal összesen 337 millió forint büntetést szabott ki 10 vállalkozásra, mert azok felosztották egymás között az egyik áramszolgáltató közbeszerzési tendereit.

A GVH az E.ON energiaszolgáltató 2014-es és 2016-os közbeszerzésein mérőórák cseréjére, ki- és visszakapcsolására ajánlatot adó vállalkozások magatartását vizsgálta. A kartell 2014-ben a székesfehérvári, a szolnoki és a veszprémi régió, 2016-ban pedig a nagykanizsai, a szolnoki és a veszprémi régió szolgáltatásaira kiírt tendereket érintette.

A hatóság eljárása során feltárt egy e-mailt, amelyben az egyik cégvezető a versenytársának arról panaszkodott, hogy nagyon alacsony lett az ár, „elfelejtettek szólni a minimumárról”.

A közleményből kiderül, hogy a cégek egyike beismerte az összehangolt ajánlatadásokat; esetében a kiszabott bírságösszeg 35 százalékát elengedték.

Véleményvezér

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo