Kilőtt a kisvállalkozói szektor

Folyamatosan nő az egyéni vállalkozók száma Magyarországon. Egyre többen választják az európai szinten is kedvezőnek számító adózási módszereket, ezáltal robbanásszerűen növekedik a KATA-s és a KIVA-s cégek aránya is a piacon.

A magyar kormány az egyszerűsített vállalkozói adót (EVA) érdektelenségre hivatkozva kivezeti, így a kisvállalkozók a kiva és a kisadózók adója (KATA) közül választhatnak a jövőben, melyekben egy valami közös: mindkettő elképesztő népszerűségnek örvend a cégek körében.

Kép:Pixabay

A hivatalos statisztikák szerint 2018-ra a kisadózók adóját választók száma átlépte a háromszázezret, ami azt jelenti, hogy szinte

minden harmadik cég ezt az uniós szinten is példaértékű adózási módot választja, miközben a KIVA-s adózók száma néhány év leforgása alatt megötszöröződött.
Sárospataki Albert, a Billingo online számlázó ügyvezetője elmondta, 2018 év eleje és 2019 májusa között 450 ezerről 514 ezer fölé emelkedett az egyéni vállalkozók száma Magyarországon, ami egyrészt azt mutatja, hogy sok cég a kedvező adózási formákra vált, másrészt folyamatosan nő a vállalkozói kedv hazánkban, és egyre többen mernek belevágni céljaik megvalósításába. Mostanra olyan foglalkozási körökben is kiemelkedően sok az egyéni vállalkozó, ahol korábban egyáltalán nem volt ez jellemző.

Az építőiparban például másfél év alatt 13 ezerrel több egyéni vállalkozó jelent meg a piacon, ami egyértelműen annak a jele, hogy sokkal kedvezőbben tudnak így munkákat vállalni, hiszen a KATA és a KIVA adózási formák által több pénz marad a zsebben.

5 foglalkozási kör, ahol kilőtt a kisvállalkozói piac

Az építőipar mellett a leglátványosabban a szakmai, tudományos és műszaki tevékenységgel

Cégként is lehetek KATA-s?
A KATA-t nem csak az egyéni vállalkozók, hanem az egyéni cégek, az ügyvédi irodák és a kizárólag magánszemély taggal rendelkező BT-k, KKT-k is választhatják.
foglalkozó kisvállalkozások száma nőtt meg, másfél év alatt több mint 13 ezerrel. A dobogó harmadik fokára a TEÁOR kódok szerint külön nem említett egyéb tevékenységű kisvállalkozások lendültek fel, 2018 januárja és 2019 májusa között 7500-zal.

Az élmezőnyhöz tartozik még a foglalkozási köröket illetően a kommunikáció illetve az adminisztratív és szolgáltatási támogató tevékenység is. Előbbinél közel hatezerrel, utóbbinál több mint hatezerrel nőtt a kapcsolódó kisvállalkozások aránya a közelmúltban.

Érdekesség, hogy bár a mezőgazdaság, erdőgazdálkodás és halászat foglalkozási körében is több kisvállalkozás üzemel Magyarországon, mint 2018 elején, de 2019 első félévében csak itt volt tapasztalható jelentős, 500-as nagyságrendű visszaesés.

A kisvállalkozói piac átalakulásával együtt jár, hogy nő az online számlázás iránti igény is. Így ugyanis minimálisra csökkenthetők az időrabló számlázási feladatok, amivel munka, nyomtatási és postai költség is megspórolható.

Vállalkozás indításáról bővebben itt >>

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo