Ki lesz az Év Fiatal Vállalkozója?

A fiatal vállalkozók körében ötödik alkalommal hirdeti meg a FIVOSZ a nagy elismeréssel járó díjat, amire azok az üzleti életben sikeres fiatalok jelölhetőek, akik saját erőből váltak a gazdasági élet elismert tagjaivá. A kiválasztottak példaképként szolgálnak a felnövekvő generáció számára Magyarországon és külföldön egyaránt.

Keresik az Év Fiatal Vállalkozóját! – Kép: SXC

A november 18-ával kezdődő Fiatal Vállalkozók Hetének zárásaként jelentik be az idei Országos Fiatal Vállalkozói Díj nyertesét, aki nagykövetként részt vesz majd különböző sajtóeseményeken, konferenciákon, valamint interjúk keretében számol be tapasztalatairól a sikerig vezető úton, ezzel inspirálva a gazdasági utánpótlást. A nemzetközi üzleti életben európai uniós követként képviseli a hazai fiatalságot számos csúcstalálkozón. A fiatal vállalkozók között jelentős elismerésnek számít e díj, ugyanis kizárólag olyanok jelölhetőek, akik önerőből építették fel példaértékű vállalkozásukat.

 „Nagyon örültem a megtiszteltetésnek, már azon az estén is rengetegen gratuláltak, és sok új üzleti kapcsolatra tettem szert a díjnak köszönhetően. A népszerűség miatt a megbeszéléseken is tárt karokkal vártak. A Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége által szervezett eseményeken nagyon jólesett megosztani a fiatalokkal a sikereimet, amivel ösztönözhettem őket. A nagykövetség során azt is megtapasztaltam, hogy a szervezet tagjai egyféle értékközösséget alkotnak, segítik egymást, együtt dolgoznak a nehézségek leküzdésén, ilyet eddig csak külföldön tapasztaltam” – nyilatkozta Rajnai Richárd, a tavalyi Országos Fiatal Vállalkozói Díj kiválasztottja.

Ebben az évben a díjat a MOL Nyrt. támogatja, elnyerője így az elismerés és a sajtónyilvánosság mellett üzemanyag-kártyát is magáénak tudhat majd.

Pályázni fényképes önéletrajzzal és a jelölt vállalatának rövid bemutatásával 2013. október 14. és november 18. között lehetséges az [email protected] e-mail címen. A szervezők jelöléseket is szívesen fogadnak, ebben az esetben az érintett vállalkozó néhány szóban történő bemutatását, valamint elérhetőségeit várják az említett címen. A pályázatról további részletek itt olvashatók!

A zsűri a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetségének elnöksége. A díjat a november 22-ei Fiatal Vállalkozók Hete gáláján adják majd át az európai fiatal vállalkozók elnökségi tagjai, meghatározó hazai és külföldi üzletemberek és fiatal vállalkozók társaságában.

Véleményvezér

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo