Kétmilliót kaphat, aki családbarát

Hatodik alkalommal hirdette meg az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) a Családbarát munkahely című pályázatot, amelyen az erkölcsi elismerés mellett kétmillió forintos támogatás is elnyerhető.

Változó hazai szabályozás: mit vár el az Ön cégétől a hatóság?
Sokakat érint - jöjjön el!

Klasszis Talks & Wine - Fenntarthatóság 2025 ősz

2025. szeptember 17.

Részletek itt >

Kép: Restorsea

A minisztérium szerint a kis-, közép- és nagyvállalatok, valamint a költségvetési, közigazgatási szervek június 3-ig nyújthatják be jelentkezésüket. A pályázatok elbírálása során egyszerre értékelik a munkahelyek már meglévő és tervezett családbarát intézkedéseit.

Kiemelték, a díj az elismerés és a pénzbeni támogatás mellett kommunikációs értéket is képvisel, hiszen a cím egy évig tartó használati jogának elnyerése hozzájárul a nyertes vállalatok és szervezetek pozitív munkáltatói arculatának kialakításához.

A főnökön múlik a munka-magánélet egyensúlya
A mai világban már nem lehet munka és magánélet egyensúlyának fenntartásáról beszélni a szakértők szerint. Túl kell lépnünk ezen a fogalmon, helyette a kettő integrációját kell megoldanunk. De, hogy ez ne azt jelentse, hogy folyamatosan a munkán jár az agyunk, azért a főnöknek is tennie kell.
Az Emmi hozzátette, hogy a pályázat egyre népszerűbb, 2011 és 2015 között több mint ötszörösére nőtt a pályázók száma. A felhívás részletei a Család-, Ifjúság- és Népesedéspolitikai Intézet oldalán, valamint a kormány.hu felületen érhetők el.

A munka és magánélet összeegyeztetése, vagy másképp fogalmazva a családbarát munkahely slágertémának számít, mégis még az sem egészen tiszta, hogy miről is beszélünk pontosan. Például, hogy első lépésként saját magunkon kellene túllépnünk a megoldáshoz. A megoldás érdekében gyakran a munkaadókra néz a társadalom, tőlük várjuk a megoldást, azt gondoljuk, csak tőlük függ. Az alapfeltételeket természetesen nekik kell megteremteni, de a munkavállalónak tudnia kell megfelelően élnie vele – hangsúlyozta az előadó. Emellett szükség van a külső támogató körülményekre is, például olyan óvodai rendszerre, ahol adott esetben a beteg gyereket is fogadják.

Magyarországon csak a multi családbarát
A gyermek- és munkavállalás összehangolásában jelentős szerepük van a családbarát munkaerőpiaci eszközöknek, például a rugalmas (atipikus) foglalkoztatás különböző típusainak. A magyarországi vállalatok azonban csak elvétve alkalmazzák a gyermekes munkavállalók újbóli munkába állását elősegítő intézményi eszközöket, holott ez nemcsak a munkavállalóknak lenne hasznos, hanem a vállalatok is sokat profitálhatnának belőle az elkötelezett, lojális munkaerő révén.

Véleményvezér

Már az első tíz között a budapesti lakhatási költségek

Már az első tíz között a budapesti lakhatási költségek 

Több mint 11 év munka kell egy átlagos budapesti lakáshoz.
Kormányváltó a hangulat Magyarországon

Kormányváltó a hangulat Magyarországon 

Rosszul áll a Fidesz szénája.
A világ legnagyobb gyarmattartója jelenleg Oroszország

A világ legnagyobb gyarmattartója jelenleg Oroszország 

Egykor önálló népek éltek a mai Oroszország nagy részén.
Hátul kullog Magyarország a diplomások számában

Hátul kullog Magyarország a diplomások számában 

A populizmus melegágya az iskolázatlanság.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo