Kedvező változások a vámigazgatásban

Az októberben megjelent adócsomag-tervezet a vámszabályokban is több ponton módosítást kezdeményez. A gazdálkodók számára kedvező változás, hogy a vámügyi biztosíték korábban felszabadulhat és változhatnak a vámjogi képviselet szabályai – írja az RSM szakportál.

Az adócsomag tervezetében a vámjogi képviselők mellett megjelenik egy új szereplő, a vámszolgáltató által alkalmazott közreműködő személye. 

A kereskedelmi ügyletekhez kapcsolódó vámkezelési szolgáltatásokat kínáló gazdálkodóknál szükségessé válhat alvállalkozók alkalmazása a szolgáltatás teljesítése érdekében. Problémát okoz azonban, hogy a jelenlegi vámjogi környezetbe, - ahol meghatározott, hogy ki járhat el vámjogi képviselőként - nem lehetett beilleszteni a vámhatóság és a vámjogi képviselő közé az alvállalkozó személyét. A jogalkotó szerint ugyanakkor meg kell teremteni a lehetőséget arra, hogy szabályozott körülmények között a vámjogi képviselők is igénybe vehessenek alvállalkozókat. 

Kép: Pixabay

Ennek kapcsán kerülnek megalkotásra azok a rendelkezések, amelyek mellett a vámjogi képviselők a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény szerinti közreműködőt vehetnek igénybe. A közreműködő igénybevételére csak akkor kerülhet sor, ha a megbízó és a vámjogi képviselő erről megbízási szerződésben megállapodik, illetve a megbízó a meghatalmazásban erről rendelkezik. 

A közreműködő továbbra sem minősül  vámjogi képviselőnek. A közreműködő csak a vámjogi képviselőtől kapott másodlagos jogosultságok felhasználásával kezdeményezhet olyan eljárást, amely váminformatikai rendszer útján zajlik és a vámjogi képviselőtől kapott feladatai teljesítése érdekében szükséges. Azaz a kialakított közreműködői konstrukció nem jelenti a vámjogi képviselet továbbdelegálását.

Jelentős változást jelent a vámügyi biztosíték felszabadításában kezdeményezett javaslat  

A jelenlegi gyakorlat szerint, a vámhatóság az egyes vámjogi műveletek végzéséhez szükséges összevont
Hogyan automatizálható az adózás?
Egyre jobban automatizálhatók az adókkal kapcsolatos adminisztrációs folyamatok, amivel ráadásul pénzt is spórolhatnak a cégek – írja a Deloitte.
biztosíték esetén, a garanciavállaló nyilatkozatban, vagy készfizető kezesi szerződésben vállalt pénzügyi helytállási kötelezettség alól a garantőrt, vagy kezest az általános vámjogi elévülési idő (3 év) végéig nem mentesíti.

Fenti szabály alapján, amikor a gazdálkodó befejezi vámügyi tevékenységét, a hitelintézettől, pénzintézettől, biztosító társaságtól kapott kötelezettségvállaló dokumentumot csak az utolsó vámkezelésétől számított 3 év lejárta után tudja visszaadni, amely jelentős költséget jelent a gazdálkodóknak.

Ezen a helyzeten kíván változtatni a javaslat azzal, hogy az összevont biztosítékhoz nyújtott pénzügyi elemeket, beleértve a készpénzt a korábbi 3 év helyett 1 évig tartja vissza a vámhatóság, amely időtartam lejártát követően azok felszabadulnak.

Információátadás az AEO engedélyeseknek

További változtatás, hogy az AEO vámjogi egyszerűsítések tipusú engedéllyel rendelkezők számára lehetőséget biztosít a vámhatóság, olyan kockázat elemzést szolgáló információk vámhatóságtól történő kérésére, melyek segítenek egy önellenőrzés elvégzésében, vagy a közvetett vámjogi képviseletből adódó kockázatok csökkentésében.
Jogkövetési vizsgálat vagy adóellenőrzés?
Az adóigazgatási rendtartás (Air.) 2018. január 1-től már csak két ellenőrzési típust nevesít: az adóellenőrzést és a jogkövetési vizsgálatot. Érdemes tisztában lenni a részletekkel.

Elévülési szabályok pontosítása

Pontosításra kerülhet a vámtartozás elévülése körében az a rendelkezés, mely szerint amennyiben a vámtartozás büntetőeljárás bevezetéséhez köthető, akkor az általános elévülési szabályok helyett a 10 éves elévülési szabályt kell alkalmazni. A módosítás egyértelműen meghatározza, hogy az általánostól eltérő elévülés alkalmazására csak akkor van lehetőség, amennyiben a vámhatóság feljelentése alapján a nyomozás elrendelésére sor került.

Áruátengedést követő ellenőrzés kezdőnapja 

Módosításra kerül az áruátengedést követő ellenőrzés kezdőnapja, ugyanis a módosítás szerint nem mindegy, hogy az értesítés milyen módon kerül közlésre. 

A várható szabályozás szerint az áruátengedést követő ellenőrzés, az írásbeli értesítés postára adásával, postai kézbesítés mellőzése esetén, annak személyes átadásával, vagy elektronikus úton történő közlésével kezdődik, illetve fejeződik be. Az elektronikus úton történő közlés esetén, a közlés napja az ellenőrzéssel kapcsolatos értesítés elküldésének az időpontja lesz.

Véleményvezér

Ilyen se volt még, nyilvános hirdetésben keresnek számlahamisítót

Ilyen se volt még, nyilvános hirdetésben keresnek számlahamisítót 

A magas adók miatt a csalók kánaánja Magyarország. A világrekorder áfa nagyon vonzó alternatíva a törvénykerülőknek.
Lecsúsztunk a második helyről, de azért még mindig dobogón vagyunk az inflációt tekintve

Lecsúsztunk a második helyről, de azért még mindig dobogón vagyunk az inflációt tekintve 

A világ legfejlettebb országainak inflációs listáján Törökország után megelőzött minket Kolumbia is. Az unióban azért őrizzük az első helyünket.
Hadházy Ákos pert nyert Müller Cecília ellen

Hadházy Ákos pert nyert Müller Cecília ellen 

Nyunyóka feltalálója megalázó vereséget szenvedett. Nem rágalmazás azt mondani róla, hogy visszaélt hivatali hatalmával.
Hol a legjobb gyereket nevelni? Nem fértünk be az első húszba

Hol a legjobb gyereket nevelni? Nem fértünk be az első húszba 

A kormány 12 éve hirdette meg családbarát programját. Sok eredmény nem látszik.
10-12 órát is kell várni egy kórház sürgősségi osztályán

10-12 órát is kell várni egy kórház sürgősségi osztályán 

Elképesztő kórházi fényképet közölt egy Facebook tag. Reméljük csak rémhír, vagy hamisítvány, de nem annak tűnik.
Szépen nőtt a magyar fizikai munkások kereseti lehetősége Ausztriában

Szépen nőtt a magyar fizikai munkások kereseti lehetősége Ausztriában 

Ausztriában jószerivel nem található olyan vendéglátóhely, ahol ne hallhatnánk magyar szót. A kormányzati sikerjelentések ellenére ismét nő a külföldön dolgozó magyarok száma.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo