Kedvező változás a képzési támogatások szabályaiban

A Nemzeti Foglalkoztatási Alapból 50 új munkahely létrehozása esetén vissza nem térítendő támogatás igényelhető a vállalatnál zajló külső és belső képzések finanszírozására.

Támogatásként a felmerülő költségek 50 százaléka igényelhető, melynek alapját az oktatók és a képzéseken részt vevő munkavállalók személyi jellegű ráfordításai, az adminisztrációs költségek, a felhasznált eszközök amortizációs költsége és a kapcsolódó anyagköltség jelenti.

„Az idei évtől kedvező irányban változnak a képzési támogatás szabályai, így munkavállalónként akár már 4 ezer eurónak megfelelő támogatást is kaphatnak a pályázó vállalkozások, míg a képzési időszak munkavállalónként elérheti akár a 24 hónapot is. A támogatás elnyerése esetén a kedvezményezett vállalatnak mindössze a képzésben részt vevők 70 százalékának 18 hónapon keresztüli továbbfoglalkoztatását kell vállalnia” – emelte ki Tóth Viktor, a Deloitte adóosztályának szenior menedzsere.

Nincs elég munkahelyi képzés Magyarországon
Az EU-s átlaghoz képest kevesebben vesznek részt munkahelyi képzésekben Magyarországon, pedig az OTP Bank kutatásából kiderült: a magyarok számára fontos lenne, hogy mindennap tanuljanak valami újat.
 

Véleményvezér

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.
Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában

Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában 

Nagyon népszerű Európa a turisták körében.
1,2 millió bevándorló kapott európai állampolgárságot

1,2 millió bevándorló kapott európai állampolgárságot 

Minél keletebbre van egy uniós ország, annál kevésbé befogadó.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo