Jók vagyunk könnyűszerkezetes épületek kivitelezésében

Az eddigi B+-ról BB- kategóriára javította a Metál Hungária Holding Zrt. hitelminősítését éves rendszeres felülvizsgálata során a Scope Ratings. A Metál Hungária Holding Zrt. az egyik legjelentősebb szereplője a magyar építőiparnak, az ipari nagyberuházások elsőszámú beszállítói között foglal helyet. Könnyűszerkezetes épületek kivitelezésére specializálódott szakcégként pedig számos meghatározó ipari, logisztikai és kereskedelmi, valamint közcélú létesítmény építésében vett részt 1996-os megalakulása óta.

A cég fejlődését mutatja, hogy Metál Hungária Holding Zrt. eddigi legeredményesebb éve volt a tavalyi, árbevétele ugyanis egy év alatt 45 százalékkal emelkedett és meghaladta az 50 milliárd forintot, amely mellé 6 milliárd forintos EBITDA párosult. A növekedés annak köszönhető, hogy a Metál Hungária Holding Zrt. egyre több nagy értékű ipari és egyéb beruházás kapcsán jut megbízáshoz. Ebben fontos szerep jut a vállat hosszú távú, stabil üzleti kapcsolatainak, illetve annak, hogy képes a szükséges kapacitásokat és működőképes nyersanyagellátási láncot biztosítani ahhoz, hogy a rá bízott projekteket a vállalt határidők mellett, magas minőségben teljesítse.

A Scope Ratings várakozásai szerint a Metál Hungária Holding Zrt. a következő években további erőteljes növekedésre számíthat, a hitelminősítő vállalat 2022-ben és 2023-ban egyaránt a 60 milliárd forint feletti bevételre számít.

Fontos mérföldkőnek tartjuk a Metál Hungária Holding Zrt. felminősítését, hiszen ez megerősít bennünket arról, hogy jó úton haladunk. A vállalat megalakulása óta első számú szempont volt a magas minőség, a pontos teljesítés és a szigorú pénzügyi fegyelem. Ennek is köszönhető, hogy számos Magyarországon aktív világvállalat állandó partnerévé tudtunk válni, miközben ma már közvetlenül és közvetve több mint 1.200 munkavállalónak biztosítunk folyamatos munkalehetőséget – mondta el Kreinbacher József, a Metál Hungária Holding Zrt. vezérigazgatója.

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo