Jó hír 660 kkv-nak – eltolták a pályázat végső határidejét

Az igényeket a támogatási összegek utolsó részére a már lezárt Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése című pályázat esetében 2016. december 31-ig lehet benyújtani a korábbi augusztus végi határidővel szemben. Előreláthatólag a változás összesen 658 vállalkozást érint.

MTI Fotó: Kovács Attila

A 2014-ben megjelent GINOP-1.2.1-14 kódszámú kapacitásfejlesztő pályázat kifizetéseinek száma 320 vállalkozásnál jár jelenleg, amelynek összege körülbelül 10 milliárd a 27,5 milliárd forintos megítélt támogatási összegből. Valószínűsíthető egyébként, hogy a pályázat határidejének módosítása mögött a későn megszületett támogatói döntések állnak. Ennek következtében az eredetileg 2016. augusztus 31-i határidő 2016. december 31-ére módosult, eddig kell tehát benyújtani a Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése pályázat pénzügyi elszámolását - hívta fel a figyelmet a vallalkozokhitele.hu.

Hogy ezzel együtt még milyen pályázat várható az idén, arról itt olvashat részletesebben!

Ezzel egyidejűleg módosult a Pénzügyi elszámolásról szóló tájékoztató záró kifizetési igénylésre vonatkozó pontja is, mely szerint a záró kifizetési igénylés benyújtásának új határideje 2016. december 31-e. Eddig kell tehát a projektet fizikailag befejezni; a támogatói okiratban meghatározott valamennyi feladatot, célt szerződésszerűen teljesíteni.

Itt összegyűjtöttük, milyen dokumentumokról nem szabad megfeledkezni, a sikeres pályázati részvételhez!

Még pályázni sem tudunk rendesen
Lényegesen nagyobbra nő az idén a GINOP kerete a vártnál, várhatóan a legsikeresebb, kapacitásbővítő pályázat is újranyílik a kkv-knak. De hiába több a pénz a GINOP-ban, ott is marad, ha a cégeken múlik: még mindig túl sok a hibásan beadott támogatási kérelem. Összeszedtük, mire érdemes figyelni.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo