Itt nyithatja meg első magyar boltját az orosz Mere

Megjelent Magyarországon és szervezi az első boltja, illetve boltjai megnyitását az orosz kiskereskedelmi lánc, a Mere – írja piaci forrásokra hivatkozva a Világgazdaság.

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Április elején derült ki, hogy az orosz diszkont belép a magyar piacra. A híradásokban a konkrét beruházási terveket is megosztották. Az elkövetkező évben húsz üzletet nyitnak Budapesten és az agglomerációban, három éven belül pedig már 200 bolttal fognak rendelkezni 700 millió eurós forgalom mellett.

A Világgazdaság információi szerint aláíráshoz közeli a szerződés Budapesten a IV. kerületben, egy újpesti ingatlan bérléséről, ahogy Vácon és Szegeden is. A legnagyobb eséllyel az újpesti lehet az első Mere bolt Magyarországon, amely ha minden ütemezetten halad és nincs több késlekedés, még az idén, de közel a 2024-es év végéhez megnyílhat.

Véleményvezér

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo