Itt a tervezett bevallási forma a reklámadóhoz

Felkerült a NAV honlapjára a reklámadóval kapcsolatos előzetes tájékoztató. Az adót először augusztusban kell bevallania azoknak, akik elérik az 500 millió forintos adóalap határt.

Kép:sxc

A reklámadóról szóló 2014. évi XXII. törvényben foglalt rendelkezések alapján, a bevallási kötelezettség teljesítésére történő felkészülés érdekében, kizárólag tájékoztatás céljából a NAV megjelentette a "Bevallás a 2014. évi reklámadó előlegéről, az adóalap-kiegészítéséről, a 2014. évi reklámadóról, reklám-közzététel megrendelőt terhelő havi kötelezettségéről, valamint a 2015. évi reklámadó adóelőlegéről" megnevezésű, 1494 jelű bevallás képének és kitöltési útmutatójának .pdf formátumú tervezetét.

Az újonnan kialakított bevallás csak az internetes kitöltő-ellenőrző program publikálását követően - a jogszabály hatályba lépésének napjától -, 2014. augusztus 15-től nyújtható be az állami adóhatósághoz.

KKV-Akadémia a reklámadóról és az ügyvezetői felelősségről
Az új Ptk. veszélyesen kiterjesztette az ügyvezetők felelősségét. Erről már tavasszal nagy sikerű konzultációt tartottunk. A nagy érdeklődésre való tekintettel szeptember 4-én, a már jobban letisztult értelmezések birtokában ismét részletes információkkal szolgálhatunk.
A rendezvényen a reklámadóval kapcsolatos kötelezettségeket és problémákat is áttekintjük. Hallgassuk meg az ügyvédeket, szakértőket, mit tanácsolnak, hogyan oldjuk meg törvényi kötelezettségeinket úgy, hogy még maradjon is időnk az üzletvitelre!

A tervezet és a kitöltési útmutató itt letölthető.

Viszonylag kevés ember problémája lesz a reklámadó – sok gondot csak azoknak a cégeknek jelent majd, amelyek marketing vagy reklám értékesítési tevékenysége eléri az adóalapot képező 500 millió forintos éves határt. Ez alatt adófizetési kötelezettség nincs, és nullás bevallást sem kell beadni az adóhatóságnak - hangsúlyozta Vadász Iván, a Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesületének alelnöke.

A Piac & Profit kérdésére válaszolva a szakember elmondta, külön nyilvántartás vezetésére sincs szükség az ő értelmezése szerint. Az Art. szerint olyan nyilvántartást kell vezetnie a cégeknek, amiből az adóalap nyomon követhető. Amennyiben viszont egy vállalkozás számviteli politikájában rögzíti, az elszámolás módját, illetve minden szerződésében/számláján megjeleníti a reklámadóval kapcsolatos nyilatkozatot, akkor mindebből az adóalap elvileg már nyomon követhető.

Tehát amire minden cégnek ügyelnie kell, az a reklámot közzétevőtől beszerzett nyilatkozatok megléte. Így véleménye szerint leginkább nyilatkozat háborúra kell számítania a kisebb cégeknek. A további részleteket és pontos teendőket a reklámadóval kapcsolatban itt találja.

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo