Íme, a legsikeresebb magyar női vezető!

Szűts Ildikót, az OTP kommunikációs igazgatóját, a Magyar Posta korábbi vezérigazgatóját ítélték a legjobb női vezetőnek, így ő kapta az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) által kiosztott Női Kiválósági Díjat.

A díjra nyár óta lehetett jelölni olyan vezető szerepben dolgozó hölgyeket, akik mások számára is példát mutathatnak, legyen szó egy cég irányításáról, egy úttörő vállalkozás sikerre viteléről, vagy akár a non-profit, illetve a tudományos életben betöltött irányító szerepről. Az idén, akárcsak a tavalyi évben, 52 jelölés érkezett a pályázatra az ország számos városából. A zsűri a fődíj mellett külön elismerést adott mind az öt hölgynek, akik a döntőbe kerültek, mivel az ő munkásságukat értékelték leginkább példamutatónak és elismerésre méltónak a megismert pályázatok és a személyes találkozók alapján. (Európa 10 legjobb vállalkozása közé sorolták a Lipóti Pékséget és vezetőjét, Tóth Pétert az European Business Awards 'Év vállalkozója' díjának rangsorában.)


Fotó: Kőhalmi Péter

A döntőbe öt hölgy került: Király Júlia, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke; Matheidesz Réka, a WAMP alapítója és ügyvezető igazgatója; Patzauer Éva, a Csodalámpa Alapítvány alapítója és ügyvezetője; Sándorné Kriszt Éva, a Budapesti Gazdasági Főiskola rektora, illetve Szűts Ildikó, az OTP Bank vezérigazgatói tanácsadója és kommunikációs igazgatója.

A fődíjat az AmCham ötödik Esélyegyenlőségi konferenciáján, november 8-án adta át Szűts Ildikónak Dávid Péter, az AmCham ügyvezető igazgatója, Dr. Jádi Németh Andrea, a Díj zsűrijének elnöke, Vágó Réka, Mayer Zsolt, a MARS és Fogarasi Norbert a Morgan Stanley képviseletében és egyúttal egy-egy oklevéllel és egy egyedi, névreszóló rekavago táska átnyújtásával köszöntötték a négy további döntőst. A díj nyertesének Vágó Réka magyar cipő designer készít egy pár egyedi, személyre szabott cipőt, illetve az öt döntős a Franklin Covey jóvoltából részt vehet egy Leadership tréningen. (Kiosztották a „Legjobb Női Munkahely 2010" elismeréseket is.)

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo