Így termeszd az olaszperjét

Az olaszperje egy adott éven belül, ideálisan megvalósított tápanyagellátás, valamint megfelelő mennyiségű csapadék mellett 8-10 t/ha szárazanyag elérésére alkalmas, amelynek nagyjából a felét a tavaszi első kaszálás során nyerhetjük, míg a másik fele megoszlik a második és az őszi kaszálás között, körülbelül fele-fele arányban.

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

A vetőmagok minősége befolyásolja ezeket az eredményeket, éppen ezért érdemes a Primag fémzárolt olaszperje vetőmagjai közül választani, hogy már ezzel a döntéssel a lehető legjobb helyzetből indulhassunk neki a termesztésnek, s minél biztosabbra vehessük a sikert, valamint az egészséges növényeket és a magas hozamot. A megfelelő választás magas minőséget eredményez majd a termesztés során minden lényeges szempontból.

Mire jó az olaszperje?

Kitűnő takarmányozási célokat szolgáló fűféle, amely viszonylag rövid idő alatt, viszont cserében hosszú életű legelőt alkot majd az állatok számára. Ezen felül szálastakarmányként is hasznosíthatjuk.

A perjék közül ez a fajta kel a legrövidebb idő alatt, és a fejlődése során is hű marad a pörgős tempóhoz. Akár három éven át is képes szép legelőt képezni, miközben termesztése során különösebb nehézségekre sem kell számítani.

Az olaszperje termesztése

A búza igényei szerinti talajelőkészítés javasolt, ha olaszperjét szeretnénk vetni. A magágy kialakítása befolyásolja az elérhető eredményeket, sőt, még a téli időszakban bekövetkező pusztulás mértékét is jóval nagyobbra növelheti az, ha ezen a ponton nem járunk el kellő gondossággal. Érdemes kombinátort igénybe venni ennek a feltételnek a teljesítéséhez.

Az olaszperje viszonylag magas tápanyagigénnyel jellemezhető, ha fontosnak tartjuk a megfelelő terméshozamot, akkor ebből a szempontból se leszünk hanyagok! A tápanyagellátás megfelelő biztosításához szerves trágyát és műtrágyát is nagy sikerrel alkalmazhatunk a növény igényeinek mentén.

Augusztus vége és október kezdete között találjuk azt az időszakot, amely a legoptimálisabb az olaszperje vetéséhez. Az időpont könnyen igazítható az előveteményhez, ezért többféle növény után is következhet. Érdemes figyelembe venni, hogy a gyökérzet bokrosodásának, valamint a 6 leveles fejlettségi szintnek még a fagyok előtt meg kell valósulnia, amihez nagyjából 6 héten át tartó fejlődésre van szükség.

Az olaszperje felhasználása

A betakarítást akkorra érdemes időzíteni, amikor a kalász még hasban van. Ekkor lesz a legnagyobb a hozam, s a legkiválóbb a beltartalom. Az olaszperje szenázs vagy széna készítésére és silózásra egyaránt alkalmas megfelelő előkészítés után. A nyári hőség nem kedvez a fejlődésének, azonban az őszi csapadék után kiemelt mennyiséget kaszálhatunk majd. A megfelelő gondoskodás mellett az olaszperje kitűnő választás legeltetési célokra.

Véleményvezér

Lázadás Trump ellen Grönland ügyében

Lázadás Trump ellen Grönland ügyében 

Még a republikánusok mindegyikének sem tetszene egy grönlandi invázió.
Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért

Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért 

Gazdaságpolitikai fordulatra volna szükség.
Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét

Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét 

Nem lesz olcsó az adófizetőknek a NER-es buli.
Féláron a kígyóuborka, igaz Spanyolországba kell érte menni

Féláron a kígyóuborka, igaz Spanyolországba kell érte menni 

A kígyóuborka feliratkozott a történelembe.
Az új balhé Európában a Mercosur-megállapodás

Az új balhé Európában a Mercosur-megállapodás 

Mi folyik a színfalak mögött?
Beszáll-e Trump személyesen a magyar választási kampányba? Orbán Viktor meghívta

Beszáll-e Trump személyesen a magyar választási kampányba? Orbán Viktor meghívta 

Donald Trump levele Orbán Viktor miniszterelnöknek.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo