Így kerülje el a létfontosságú döntések csapdáit!

A legtöbb vállalat életében eljön az a pillanat, amikor mindent fel kell tenni egy lapra, amikor a lét vagy a nemlét a döntésünk tétje. A legtöbben azt hiszik, a jó döntések mögött némi látnoki képesség és jó adag szerencse húzódik meg, jobban megvizsgálva a helyzetet azonban kiderül, hogy ez nem teljesen igaz.

Fotó: SXC

A jó döntéseket általában mindig hosszadalmas és alapos döntési procedúra előzi meg, ugyanúgy, a rossz döntések általában eleve procedurális és szervezeti hibákon alapszanak. Valójában a legtöbb rossz döntés öt alapvető hibán alapul. Megosztjuk Önökkel, mire ne számítsanak, ha szorult helyzetből kell kihúzni a vállalkozásukat.

1) Nincs egyetlen huszárvágás! A legtöbb üzleti megoldás összetett, mégis a legtöbb cégvezető egyetlen nagy ugrással szeretné megoldani minden problémáját: a hatékonyság növelését, a konkurencia leelőzését, a pénzügyek rendberakását. De ilyen megoldás nincs. Jó példa erre a nagyvállalatoknál az átszervezés: az újonnan kinevezett vezérigazgatók mintegy fele átszervezésbe kezd uralkodása első két évében. A Chrysler autógyár 36 hónap alatt háromszor szervezett át, mindannyiszor hangoztatva, hogy ezúttal sikerül emelkedő pályára állítani a gyártót. Nem sikerült, végül eladták a portfólióból a Fiatot, hogy helyrebillenjenek a pénzügyek. Egyszóval készüljön fel a válasszal, a "Hogyan lehetne ezt egyszerűen megoldani?" kérdésre. "Egyszerűen sehogy."

2) Hiba figyelmen kívül hagyni az alternatívákat! Az üzlet világában gyakran kell döntéseket hozni és nincsenek jó döntések jó alternatívák nélkül. Mégis sok vezető hagyja figyelmen kívül az alternatívákat, a szokatlan megoldásokat és követi az elcsépelt formulákat a nagy döntések meghozatalakor. A döntési lehetőségek minél szélesebb tárháza és azok variálása nagyságrendileg emeli meg a választható megoldások számát. Ha legközelebb nagy döntésre készül, válaszoljon őszintén a kérdésre: "Milyen alternatívákat vett számba a döntése meghozatalakor és miért utasította el őket?"

Így legyen sikeres 2014-ben
Lassan vége az évnek, karácsony előtt a készülődésé a főszerep, utána a családé, úgyhogy nehéz ilyenkor már a cég stratégiai feladataira koncentrálni.
3) Túl sok döntéshozó. Nagy döntéseket nehéz csoportban meghozni, hiszen minél nagyobb a csoport, annál valószínűbb, hogy lesz valaki, akinek nem tetszik majd az ötlet és igyekszik keresztbetenni a terveknek. Akár csak demokratikusnak igyekszik látszani, akár fél vagy utál meghozni döntéseket, vésse az eszébe: vészhelyzetben határozott lépésekre van szükség, amiket nem lehet csoportban meghozni. Az olyan hatalmasra nőtt sikercégeknél, mint az Apple vagy a Facebook, a stratégiai döntésekért még mindig egy nagyon szűk csoport felel. Gondolja végig, mielőtt mindenkit meghívna a döntéshozó ülésekre: "Képes ennyi ember értelmes határozatokat hozni?"

4) Vegye figyelembe az alternatív költséget! Ha valami újba szeretne kezdeni, tulajdonképp nem más, mint egy nagy kockázattal járó döntés. Érdekes módon, néha az is az, ha megmaradna az eredeti tevékenységi körénél. Nem befejezni egy versenyképtelen termék gyártását vagy nem kivonulni egy veszteséges piacról ugyanúgy emészti az anyagi és szellemi energiákat, mint előkészíteni egy új piacra való nyitást. Ennek ellenére sok cégvezető nem veszi figyelembe azt az alternatív költséget, amit egy vélhetően kevésbé jövedelmező üzlet hozott volna ha a jelenlegi helyett abba fekteti a pénzét. A szűkös lehetőségek miatt igenis teljesen helyénvaló a kérdés: "Mi másba fektethetném még az erőforrásokat, amelyeket az üzlet jelenleg felemészt?"

5) Legyen tisztában a kihívásokkal! A nagy kockázatú döntések általában nagy hatással is vannak jövőnkre, vagyis nem a folyamat nem ér véget magával a döntéssel. Sőt, menet közben is annyira változik a megvalósítás, hogy valójában ritka az olyan kivitelezés, amely a terveknek megfelelően halad. Minél nagyobb változásokra van szükség, annál nagyobb veszélyeket rejt magában az akció és annál többször kényszerülünk majd kiigazításokra menet közben. Ne dőljön hátra kényelmesen a megfelelő döntés meghozatala után, járjon inkább az a fejében: "Mi lesz az első dolgom holnap reggel, mire kell a leginkább odafigyelnem?"

A létfontosságú döntések sajátja, hogy nagyok és komplexek. Jellemzően nem egyszerű meghozni őket és akár tévútra is vezethetnek - leggyakrabban a fent felsorolt hibák miatt. Ezek elkerülése nem garantálja a bukás elkerülését, de nagyban megnöveli az esélyt a sikerre.

Véleményvezér

Szépen nőtt a magyar fizikai munkások kereseti lehetősége Ausztriában

Szépen nőtt a magyar fizikai munkások kereseti lehetősége Ausztriában 

Ausztriában jószerivel nem található olyan vendéglátóhely, ahol ne hallhatnánk magyar szót. A kormányzati sikerjelentések ellenére ismét nő a külföldön dolgozó magyarok száma.
Ilyet még nem láttunk, amikor mindenki előre néz, csak a magyarok hátra

Ilyet még nem láttunk, amikor mindenki előre néz, csak a magyarok hátra 

A világjárvány idején az emberek visszafogták autóvásárlásaikat Európában. Az elmaradást mindenütt pótolják, kivétel nálunk.
Pert nyert Hadházy Ákos az állam ellen

Pert nyert Hadházy Ákos az állam ellen 

A független képviselő különös módon, de úgy tűnik egyedül több borsot tör Orbán Viktor orra alá, mint az egész ellenzék együttvéve.
Nincs pénze a gazdáknak, csak féláron veszik tőlük a búzát és a kukoricát

Nincs pénze a gazdáknak, csak féláron veszik tőlük a búzát és a kukoricát 

Úgy tűnik az idén egyedül a repcetermelők számíthatnak nyereségre.
A magyarok spórolása miatt nem teljesülnek a tervezett áfa bevételek

A magyarok spórolása miatt nem teljesülnek a tervezett áfa bevételek 

A megszorítások, extraadók ellenére továbbra is sok helyen lyukas a költségvetés. A tervezett áfa bevételek és a valóság között szakadék tátong.
Már a románok után kullogunk, ha megnézzük mennyit költünk az üzletekben

Már a románok után kullogunk, ha megnézzük mennyit költünk az üzletekben 

Már nominálisan is kevesebbet tud költeni egy magyar polgár a boltokban, mint egy román. Ráadásul a magyar a pénzéért még kevesebbet is kap a hipermagas itthoni áfa miatt.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo