Idén meglehet a céges kocsi

Minden harmadik vállalat tervezi új autó vásárlását az idén, ennek részben az is az oka, hogy most igen kedvező feltételekkel vehetnek igénybe lízinget a finanszírozásnál. A lakosság inkább a használt kocsikból szemezget.

Mi történik, ha egy vállalatnak már nemcsak a munkaerő, az energia vagy a finanszírozás elérhetőségével, hanem a víz tartós hiányával is számolnia kell? Ki fizeti meg az alkalmazkodás árát?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A 2015-ös év fellendülést hozott a hazai személy- és haszongépjármű-piacon, igaz, a bázis nem volt túl magas. Az új személygépkocsik vásárlóinak közel 80 százaléka szakértői becslés szerint vállalkozás volt, a lakosság inkább a használt szegmensből szemezgetett, ahol szintén rekordot döntő forgalom volt. Elvben minden adott ahhoz, hogy 2016-ban is jól alakuljon az új és a használt személygépkocsik, haszonjárművek piaca – derül ki a GKI Gazdaságkutató Zrt. felméréséből.

A vállalatok csaknem egyharmada tervezi idén személygépkocsi, illetve valamilyen haszongépjármű vásárlását. A gépjárművek beszerzésekor a saját forrás súlya 50 százalék lesz, ugyanakkor igen nagy arányban akarnak a cégek lízinget is igénybe venni (a beszerzési érték 40 százaléka erejéig), míg hitelből csak a költségek 10 százalékát fedeznék. Ennek oka valószínűleg az, hogy a lízing az NHP egyik kedvezményezett területe, így igen kedvező finanszírozási feltételeket tudnak a lízingcégek nyújtani a vállalkozások számára.

 

Forrás: GKI Gazdaságkutató

A lízing gépjármű-finanszírozásban betöltött kiemelkedő szerepét jól mutatja az is, hogy a vállalkozások 25 százaléka csak lízingkonstrukciót használna ezen beszerzések esetében, s további 12 százalékuk is a beruházott érték több mint felét lízing segítségével fedezné. A cégek 8 százaléka esetében a lízing és az egyéb finanszírozási források megoszlása a tervek szerint 50-50 százalék lenne. Ugyanakkor a vállalatok fele jelenleg nem gondol arra, hogy gépjármű-beszerzéseit lízing segítségével is megvalósíthatná. (Flottalízingben is komoly tartalékok vannak még,)

Az NHP 2016-ban megkezdődő kivezetése következtében a lízing finanszírozása is új, piaci alapokra helyeződik. Emiatt kérdéses, hogy a gépjármű-beszerzés vállalatok által tervezett arányai valóban fennmaradnak-e. Mivel azonban a lízing számviteli előnyei megmaradnak, a lízingpiac minden bizonnyal 2016-ban is növekedésre lesz képes.

Véleményvezér

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell 

A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo