Hol vannak az új termékek? Kevés cég mer most fejleszteni

Kisebbségben vannak Magyarországon azok a cégek, amelyek az utóbbi időszakban új terméket dobtak a piacra, a K&H innovációs indexe szerint 100-ból 43 cégre volt ez igaz. A nagyvállalatok kilógnak a mezőnyből, közel 70 százalékuk rukkolt ki újdonsággal, miközben a legkisebb cégeknek csak a 38 százaléka tett ugyanígy. Az iparban és szolgáltatási szektorban érdekelt cégeké a főszerep az új termékeknél, a kereskedelmi és agrárcégek lemaradásban vannak.

Főként a milliárdos árbevételű nagyvállalatok hajtottak végre innovatív fejlesztéseket az elmúlt két évben, számukra a lépés eredményeként piacra került termékük vagy szolgáltatásuk azonnal megjelent a bevételi oldalon – derül ki a K&H innovációs indexéhez készült felmérésből, amelyben 300 millió forint éves árbevétel feletti magyarországi vállalkozások számoltak be az innovációkhoz való hozzáállásukról.

A megkérdezett vállalatok 43 százaléka hajtott végre az elmúlt két évben olyan innovációt, amelynek keretében új szolgáltatással vagy termékkel bővítette a kínálatát. A cégméret alaposan szétszórta a mezőnyt. A 10 milliárd forintot meghaladó vállalatok közül 100-ból 69-nél volt ilyen innovatív fejlesztés.

Az árbevétel csökkenésével az innovációs hajlandóság is mérséklődött:

  • a 4-10 milliárd forintos forgalmú cégeknek már csak az 59 százalékánál,
  • a 2-4 milliárd forintos cégek táborába tartozó vállalatok 49 százalékánál,
  • a 1-2 milliárd forint árbevételű cégek 46 százalékánál került sor innovatív termék- vagy szolgáltatásfejlesztés az elmúlt két esztendőben,
  • ez viszont a legkisebb, 300 millió és 1 milliárd forint közötti cégeknek csak a 38 százalékára volt igaz.
A különböző ágazatok közül a kereskedelemben érdekelt cégek állnak a sor végén, mindössze 29 százalékuknál történt fejlesztés a szóban forgó időszakban, az agrárcégeknek is mindössze csak 35 százalékánál volt példa erre. Szemben velük, az iparban és szolgáltatási szektorban tevékenykedő cégek több mint 50 százalékánál jelent meg új innovatív termék vagy szolgáltatás.

Mennyi lesz?

A felmérésben a vállalatok megbecsülték, hogy az innovációs lépésük milyen hatással lesz a bevételükre. A megkérdezett cégek 15 százaléka szerint az újdonság 20 százalékos árbevétel-növekedéshez segítheti a céget, 26 százalékuk 10-20 százalékos arányt prognosztizált, 23 százalékuk szerint pedig 10 százalék alatti részesedés jut az új terméknek vagy szolgáltatásnak. Sok vállalat azonban bizonytalan, 36 százalékuk nem tudott előrejelzést adni erre.

A kutatás eredményeiből egy érdekes kettősség is látható: Bár a nagyobb vállalatoknál nagyobb az esélye egy új termék bevezetésének, ám az ahhoz köthető bevétel aránya alacsonyabb lesz, mint a kisebb méretű vállalatoknál.

Véleményvezér

Lemondott a miniszterelnök, mert cége némi uniós pénzhez jutott

Lemondott a miniszterelnök, mert cége némi uniós pénzhez jutott 

A litvánoknál nulla tolerancia van, ha korrupcióról van szó.
Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride

Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride 

A műbalhék országa lettünk.
A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen

A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen 

Olyan jöhet Magyarországra, aki támogatja Izrael bombázását, olyan nem, aki ellenzi a palesztínok gyilkolását.
Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe

Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe 

Szolnok közbiztonsága elesett.
Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten

Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten 

Kitoloncolják őket, ha mégis jönnének.
Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre

Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre 

Szijjártó Péter szerint szabad a szerelem Magyarországon.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo