Hogyan készítsünk üzleti tervet?

Manapság egy vállalkozás indításánál elengedhetetlen, hogy készüljön üzleti terv, annak érdekében, hogy a cég vezetői kialakíthassák a cég rövid és hosszabb távú stratégiáját. A Perfekt Kiadó gondozásában megjelent Üzleti terv készítése című könyv ebben próbál segítséget nyújtani a még tanuló fiataloknak és a vállalkozást indítóknak.

 

Egy vállalkozás elindítása nem könnyű feladat, számos tényezőt figyelembe kell venni. Éppen ezért érdemes készíteni üzleti tervet is, hogy lássuk, miből is gazdálkodhatunk, mit hogyan kellene csinálnunk. Ez azonban korántsem olyan könnyű, felső- és középiskolai oktatásban, OKJ-s képzéseken például külön tanítják. A most megjelent könyv két szerzője, Jäckel Katalin - a Budapesti Gazdasági Főiskola Külkereskedelmi Főiskolai Karának tanára - és Nagy Orsolya - a Pénzügyminisztérium Módszertani Képzési Központjának vezetője - célja, hogy segítséget nyújtson a pénzügyi-gazdasági szakközépiskolásoknak, az OKJ képzéseken részt vevőknek, a felsőoktatásban tanulóknak, valamint a téma iránt érdeklődő vállalkozóknak, kisebb vállalkozásoknak, könyvelőknek egyaránt.

A könyv különlegessége, hogy rendkívül gyakorlatorientált, anyaga összeszedett, számos példát feldolgoz, amelyeket a valós terv készítésekor könnyen lehet majd a későbbiekben alkalmazni. A kiadványt a Pénzügyminisztérium 2009-ben tankönyvvé nyilvánította, és várhatóan több szakközépiskolai tanár ebből tanít majd, mivel a könyv jó alapot nyújt a pedagógus számára, amit aztán úgy alakíthat, hogy a diákok a lehető legtöbbet megtanulhassák az üzleti terv készítésének fontosságáról, alapjairól. A könyv ajánlott az OKJ-s vállalkozási ügyintéző képzésben részt vevőknek is, mivel teljes egészében lefedi az „Üzleti terv készítése" című követelménymodul ismeretanyagát, ezáltal segíti a hallgatók sikeres vizsgára történő felkészülését.

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo