Hogyan segít gazdaságosabbá tenni a mindennapokat egy elektromos autó?

Az elektromos autók használata az elmúlt években Magyarországon is egyre népszerűbbnek bizonyult. Ez nem véletlen, hiszen ezek a járművek egyrészt fenntartható, másrészt gazdaságos alternatívát kínálnak a mindennapi közlekedésre.

Most megmutatjuk a legfőbb pénzügyi előnyöket, amiket egy villanyautó nyújthat. Valamint azt is, hogy mit tehetünk abban az esetben, ha szeretnénk elektromos járműre váltani, azonban a költségvetésünk ezt nem teszi lehetővé.

Olcsó indulási költségek pályázatok segítségével

Ha szeretnénk gazdaságosabban és fenntarthatóbb módon közlekedni, egy elektromos autó pályázat akkor is megoldást jelenthet, ha a költségvetésünk véges. Jelentős összegekkel támogathatja ugyanis a vásárlást, minimalizálva ezáltal a kezdeti költségeket. Ma már Magyarországon is elérhetőek olyan állami támogatásból megvalósuló pályázatok, amelyek célja, hogy növeljék az elektromos autók arányát az utakon. Ezek jelentős kedvezményt is nyújthatnak a vásárlás során.

Érdemes tehát nyitott szemmel járni, és kihasználni az ilyen lehetőségeket! Fontos tudni azonban, hogy általában sok a jelentkező, így érdemes a szükséges dokumentumok beadását szakértőre bízni. A B-evmob munkatársai segíthetnek abban, hogy a benyújtott pályázat hiánytalan legyen, illetve minden szempontból megfeleljen a feltételeknek.

Alacsonyabb kiadások az üzemeltetés és karbantartás terén

Azok számára, akik a spórolás miatt szeretnének elektromos autóra váltani, az egyik legfontosabb tényezőt az alacsonyabb üzemanyagköltségek jelentik. Ráadásul az otthoni töltési lehetőségeknek hála, akár napelemekkel, illetve energiatároló rendszerekkel teljesen autonóm módon is tölthetjük az autónkat. Ezáltal is lényegesen csökkenthetjük a fenntartással járó költségeket.

Érdemes továbbá tudni, hogy az elektromos autók motorja sokkal egyszerűbb felépítésű, mint a hagyományos robbanómotoroké. Nincsenek benne olyan alkatrészek, amelyeket rendszeresen cserélni kellene, mint az olajszűrő vagy a gyújtógyertyák. A kevesebb mozgó alkatrész miatt pedig a meghibásodás esélye is csökken, így az elektromos autók karbantartási költségei jelentősen alacsonyabbak lehetnek.

Kedvezmények a villanyautó-tulajdonosok számára

A villanyautók tulajdonosai több támogatást is élvezhetnek. A zöld rendszámot viselő elektromos járművek például egyes városokban ingyenesen parkolhatnak, vagy épp mentesülnek bizonyos adók alól, ami szintén hozzájárul a megtakarításhoz.

Éppen ezért érdemes hagyományos benzin- vagy dízelmotoros autónkat megújuló energiával hajtott járműre cserélni. Az elektromos autó pályázat segít abban, hogy ezt a lehető legolcsóbban, akár több millió forint megtakarítással tegyük. Érdemes tehát minél hamarabb megkeresnünk olyan szakértőket, mint például a B-evmob munkatársai, akik segítenek a pályázatunk hiánytalan, megfelelő formában történő beadásában.

 

 

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo