Hogyan rendezd be a kis alapterületű fürdőszobát?

Szinte bármilyen helyiségről van szó, csodát tehetsz azzal, ha már előre alaposan felméred a terepet és megtervezed a berendezések és egyéb kiegészítők helyét. Ahhoz azonban, hogy minden rendezett legyen, de ne is zsúfold túl a kis méretekkel rendelkező fürdőszobát, bizony ügyesen kell összeválogatni az egyes apróságokat, bútorokat, illetve természetesen a szanitereket is.

Lássuk tehát, hogyan érdemes manapság berendezni a lakás ezen részét!

Legyél helytakarékos!

Az egyik legfontosabb, hogy próbálj meg ügyelni a helytakarékosságra. Bár a hatalmas tereknél és a plafonig érő üvegfelületnél nincsen szebb, azért a legtöbben nem engedhetik maguknak, hogy egy hatalmas helyiséget hozzanak létre. Nem kell azonban szomorkodnod, hiszen egy apróbb fürdőszobából is kihozhatod a maximumot. Az első és az egyik legfontosabb lépés, hogy kiválaszd kádat, esetleg zuhanyzót. Szerencsére nem szükséges kompromisszumot kötnöd, hiszen manapság lehetőséged van ragaszkodni mindegyikhez. 

Remek megoldás például a Mozaikkerámia RAVAK kollekciójából való Sabina zuhanytálca, amely tulajdonképpen egy kombinált megoldás. Az íves kialakításának köszönhetően tökéletesen passzol a sarokba, mindezt úgy teszi, hogy még egy kis pancsolásra is lehetőséget ad. Ez főként a gyermekes családok számára lehet előny, ahol bizony a kicsik szeretnek a habokban időt tölteni. 

Válassz szűk helyre tervezett berendezéseket!

A fürdőszobai termékekkel foglalkozó márkák szerencsére felismerték az igényt, így elkezdtek olyan megoldásokkal előrukkolni, amelyek kizárólag a szűk terekben mutatnak jól. A kisebb helyiségek esetében ugyanis rendkívül fontos, hogy összhangban legyenek a szaniterek és a berendezések. A harmónia ugyanis egyben tartja a fürdőszobát, tágasabbá és letisztultabbá tudja varázsolni azt. Ahhoz azonban, hogy kényelmesen használható teret kaphass, mindenképpen helyet kell hagyni a kádból és a zuhanyzóból való kiszálláshoz. Nem elvetendő szempont az sem, ha a szekrényajtót úgy tudod kinyitni, hogy ahhoz semmit nem kell átrendezni. 

A RAVAK termékcsaládjai lehetővé teszik azonban, hogy a klasszikus formákat kedvelők is találjanak olyan kialakítású berendezéseket, amelyek remekül passzolnak az adott helyiségbe. 

Szerezz be praktikus tárolókat!

Egy nagyobb alapterülettel rendelkező fürdőszobában általában nem okoz gondot a dolgok megfelelő tárolása. Azonban egy keskeny és alig pár négyzetméteres zúg esetében fontos, hogy olyan praktikus szekrényeket, polcokat szerezz be, amelyekbe szinte bármit kényelmesen el tudsz rejteni. Legyen szó mérnöki pontossággal tervezett mosdó alatti tárolóról, esetleg egy szekrénybe rejthető rendszerezőről egyaránt, egy ekkora fürdőben szinte minden jól jöhet. Ami pedig például a szennyesládát illeti, nyugodtan nézelődj olyan típusok között, amelyek fedele ülőkeként szolgál, így a készülődés során le is tudsz ülni és nem kell hozzá plusz egy bútor a tisztálkodórészlegbe. 

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo