Helybe ment a maflásért a kormány, mi meg fizethetünk

Beadta a derekát a kormány Brüsszelnek: a korábbi, a nagyobb kereskedelmi egységeket sújtó sávos adó helyett egységes lesz az élelmiszerlánc-felügyeleti díj. A most a Parlamentnek benyújtott javaslat szerint általánosan 0,1 százalék lesz. A kiskereskedelmi mikro- és kisvállalkozások átalánydíjat is fizethetnek: húszezer, illetve hétszázezer forintot.

Kép: Freedigitalphotos/iosphere

Az Országgyűlés honlapján olvasható javaslat értelmében megszűnik a felügyeleti díj legalsó, a törvény hatálya alá tartozó tevékenységekből származó nettó 500 millió forint árbevételig érvényesíthető 0 százalékos sávja, helyette az általános 0,1 százalékos mértékű felügyeleti díj fizetési kötelezettség jelenik meg, azzal, hogy a kiskereskedelmi mikro- és kisvállalkozásokra is vonatkozik a húszezer, illetve hétszázezer forint átalányválasztás lehetősége. A javaslat egyértelműsíti, hogy a felügyeleti díj számításánál a megelőző naptári év árbevételét(magánszemélyek esetében bevételét) kell alapul venni. A javaslat a kihirdetését követő 31. napon lép hatályba és átmeneti rendelkezést tartalmaz a 2015. évben érintett bevallókra. (Korábban kompromisszumos javaslatról is volt szó.)

A javaslat átmeneti rendelkezései szerint, akik a 2015. évi bevallás során a 0 százalékos díjmérték alá estek, vagy a javaslat szerinti más módosítás miatt változik bevallási, befizetési kötelezettségük. A javaslat a változás miatt - megfelelő átmeneti idővel - biztosítja a helyesbítő bevallás lehetőségét. A korábbi 0 százalékos mérték alá eső vállalkozások döntő többsége mikro-vállalkozásnak minősül, ezért a javaslat a számukra a törvényben biztosított, kapcsolódó nyilvántartás vezetése nélküli, egyszerűsített átalányösszegű felügyeleti díj befizetésére ad lehetőséget.

Az ügy háttere, hogy az Európai Bizottság két főigazgatósága (Versenypolitikai, illetve Egészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Főigazgatóság) is vizsgálatot folytat az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló törvény 2015. január 1-jétől hatályos módosítása, azaz a kereskedelmi szektorban a napi fogyasztási cikkek értékesítése esetében progresszívan változó, úgynevezett sávos élelmiszerlánc-felügyleti díj kapcsán.Mint azt korábban megírtuk, a szakértők által különadónak minősített élelmiszerlánc-felügyeleti díj ügyében az Európai Bizottság hivatalos, úgynevezett mélyreható vizsgálatot indított és a testület a progresszív kulcsok használatát is megtiltotta.

A pénznyerő automaták után is fizethet az állam
A pénznyerő automaták kaszinókon kívüli üzemeltetését tiltó magyar jogszabály ellentétes lehet a szolgáltatásnyújtás szabadságának elvével – közölte az Európai Bíróság. Amennyiben a nemzeti jogalkotó olyan engedélyt von vissza, amely annak jogosultját valamely gazdasági tevékenység folytatására jogosítja fel, köteles ésszerű kompenzációs rendszer, vagy olyan átmeneti, megfelelő tartamú időszak előírására, amely lehetővé teszi a jogosult számára az ahhoz való alkalmazkodást.

Véleményvezér

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo