Hasznos okosórák SIM kártya foglalattal

Már telefonhívásokat is vezényelhetünk okosóránk segítségével, hiszen a technológiának köszönhetően ez is gond nélkül kivitelezhető. Számos olyan készülék létezik ugyanis, amelybe SIM kártyát tudunk helyezni, így nem csak Bluetooth kapcsolattal telefonálhatunk róluk.

Mi lesz a privát vagyonokkal?

Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!

Részletek és Early Bird jelentkezés >>

Miért hasznosak ezek a készülékek?

A SIM kártya foglalattal rendelkező okosórák tulajdonképpen szinte teljesen úgy használhatóak, mint egy telefon. Megtalálható bennük a tárcsázás, a telefonkönyv, illetve a hívásnapló funkciók is, így nem feltétlenül szükséges, hogy nálunk legyen a telefonunk. 

Hogyha munkahelyre, iskolába vagy sportolni igyekszünk, akkor ez rendkívül jól tud jönni, hiszen nem foglalják a helyet a nagy méretű mobilok. Így pedig sokkal kényelmesebben fogjuk tudni majd végezni az éppen aktuális tevékenységünket.

A téma iránt bővebben érdeklődőknek érdemes megtekinteni ezen készülékek sajátosságait az Okosóra Blog SIM kártyás magyar okosórák írásában! Némely típus esetében nem csak a hívások lebonyolítására van lehetőségünk. Egyes készülékeken a bejövő üzeneteinket is elolvashatjuk, sőt léteznek olyan változatok, melyekről lehetséges SMS-t is küldeni. 

Ugye milyen vonzóan hangzanak ezek a funkciók? Így lényegében olyan érzésünk lehet, mintha egy mini telefont hordanánk a csuklónkon. Ez pedig nagyban megkönnyítheti az életünket.

Pár kedvelt SIM-kártyás készülék

Ez a megoldás sokak számára szimpatikus, ezért most bemutatuk egy-két olyan darabot, melyben elérhető a SIM-kártya behelyezési funkció. Elsőként vessünk egy pillantást a Fuse Pro-ra, mely egy igencsak nagy tudású készülék. A meglehetősen jónak mondható funkcióin túl vízálló is, mely ebben a kategóriában nem túl gyakori. 

Természetesen indíthatunk és fogadhatunk is rajta hívásokat, illetve plusz elemként pulzusmérő is helyet kapott benne. Sőt, beépített GPS-vevővel is rendelkezik, így pontosan tudja mérni a távolságokat, illetve a sebességet is.

Ha egy kicsit pénztárcabarátabb megoldásra van szükség, akkor a G4 Smart lesz az ideális készülék. Legfőbb pozitívuma a kisebb mérete, így nemcsak férfiak számára, hanem nőknek és gyermekeknek is ideális. 

Természetesen ez is képes kiváltani a telefonunkat, illetve az sem baj, ha nem vagyunk annyira kibékülve az angol nyelv használatával. Hiszen a termék magyar nyelvű menüvel is rendelkezik, így bárki magabiztosan használhatja. A hívás funkciókon túl pedig még zenelejátszót, illetve képnézőt is megtalálunk rajta.

További érdekességek

Ha iPhone készülékünk van, de mégsem szeretnénk kisebb vagyont költeni az okosóra beszerzésére, akkor a G4 Pro lesz a legjobb barátunk. Ez ugyanis az androidos készülékeken túl az iOS rendszerrel felszerelt telefonokhoz is képes kapcsolódni. Ezenfelül a minőségérzete is jobb előzőleg említett társánál, hiszen más anyaghasználattal készült.

Az okosórákba helyezhető SIM kártya lehetősége igencsak hasznos megoldás. Mai cikkünkben igyekeztünk egy kis betekintést nyújtani ebbe a világba, hogy mindenki megtalálja a számára legideálisabb készüléket!

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo