Használjuk ki a félelmünk erejét!

Félelmei mindenkinek vannak, kár is lenne tagadni. Annál is inkább, mert a félelmek valójában segíthetnek is, hogy jobban kezeljünk bizonyos helyzeteket, végső soron pedig erősebbé és sikeresebbé váljunk.

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Kép:Pixabay

Az emberiség története során a félelmek – illetve azok legyőzése –  jelentős részben hozzájárultak a fejlődésünkhöz is. Manapság a félelmeink kevésbé fizikai természetűek, inkább lelki alapúak. Ha szembenézünk velük, valójában komoly segítséget jelenthetnek abban, hogy nagy lépéseket tegyünk előre, a siker érdekében. Miben is segítenek bennünket a félelmeink?

1. A félelem segít, hogy ne rugaszkodjunk el a valóságtól

„Rengeteg dolgon aggódtam már életemben, amelyek nagy része soha nem történt meg.” - mondta egyszer Mark Twain.

Szánjuk rá az időt, hogy végiggondoljuk a félelmeinket. Gyakoroljuk, hogy arra koncentráljunk, hogy elkülönítsük a valós dolgokat a kitaláltaktól. Természetesen lesznek félelmek, amik nem alaptalanok, de sok olyan dolgot is hordozunk magunkban, ami csak bennünk duzzad óriásira, a valóságban nem létezik, vagy csupán apró porszem méretű. A félelmek elemzése éleslátáshoz vezet. Ez pedig a sikeres megoldáshoz.

2. A félelem segít megtalálni a megfelelő választ

Megállapítottuk, hogy mik a valós félelmeink? Például egy problémás alkalmazott vagy egy ügyfél elvesztése? Ha már pontosan látjuk, hol van a gond, készíthetünk cselekvési tervet, hogy megoldjuk. Készítsünk vészhelyzeti forgatókönyvet! Ha van cselekvési terv tűz vagy földrengés esetére, miért ne lehetne üzleti vészhelyzetekre is? Találjuk ki, mi lesz a menetrend, ha beüt a mennykő.  Így ha bármilyen kényes helyzet adódik, lesz mihez nyúlni. Így nem kell rettegnünk a váratlan problémáktól.

3. A félelmek feldolgozása bátrabbá tesz

Időtől időre nézzünk farkasszemet a félelmeink listájával, ezzel fejleszthetjük a bátorságunkat is. Nem kellemes, de megéri. Ahhoz, hogy haladjunk, szükség lesz rá. Vágjunk bele, indítsunk új üzleti vállalkozást, ha ez az álmunk, hisz csak akkor lehetünk sikeresek, ha megpróbáljuk. Ha el sem kezdjük, nincs esély a sikerre. A bátorságunk minden egyes apró félelem feletti győzelemmel növekszik bennünk. Így duplán nyerünk!

4. A félelem bölcsebbé tehet

A munkánk során felbukkannak félelmeink. Néhányuk esetleg valóra is válik. Ne bánjuk, hisz az érem másik oldalán ott van a korábbi félelmeinkből szerzett tapasztalat. Akadozik az üzlet, elmaradnak a vevők? Féltünk tőle, de már megtörtént néhányszor. A tapasztalat bölcsebbé tesz, könnyebben megtaláljuk a megoldást. A bölcsesség egy igazán hasznos mellékterméke a félelemnek.

Ez a képesség segít kezelni a stresszt
Jó lenne, ha úgy tudnánk megőrizni a biztos tartásunkat és nyugalmunkat, hogy abból legfeljebb csak átmenetileg lendít ki bármilyen külső behatás. Ezt a képességet, az úgy nevezett rezilienciát, vagyis rugalmas ellenállást fejleszteni is lehet.
5. A félelmek segítenek fejleszteni az együttérzést

A félelmeink, amik az elménkben dolgoznak, nap mint nap, segítenek fejleszteni az együttérzést. Hogy hogyan? A válasz egyszerű. Ha már mi magunk féltünk valamitől valaha, akkor nagyobb valószínűséggel türelemmel és empátiával fordulunk mások felé, akik éppen krízishelyzetben vannak. Végtére is, mindannyian szeretnénk egy jobb életet. Ha az álmainkat akarjuk megvalósítani, az út során megtapasztaljuk az örömöt és a kudarcot egyaránt és könnyebben bele tudunk helyezkedni azok helyzetébe, akik most járnak hasonló cipőben.

6. A félelmek segítenek fejleszteni a rugalmasságunkat

Ha képesek vagyunk szembenézni a félelmeinkkel, legyenek azok bármekkorák, rugalmasabbá válunk. Jobban tudunk reagálni a környezetünkben lévő dolgokra, így nagyobb az esélyünk a sikerre. (Ld. keretes írásunkat.)

 

Véleményvezér

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz 

Milliárdosok aggódhatnak egy kormányváltás esetén.
A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben

A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben 

A budapesti főpolgármester megdicsőült Strasbourgban.
A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte 

Első helyen az ipari termelői árak drágulásában.
Sorra történnek robbanások az orosz árnyékflotta tankerein

Sorra történnek robbanások az orosz árnyékflotta tankerein 

Immár a tengereken is folyik a háború.
Jönnek a Budapest-logós Pride pólók

Jönnek a Budapest-logós Pride pólók 

Az Orbán Viktorral szembeni ellenállás kereskedelmi vetületet kap.
Hadházy Ákos szerint személyenként 80 ezer forintos büntetésre számíthatnak a Pride résztvevői

Hadházy Ákos szerint személyenként 80 ezer forintos büntetésre számíthatnak a Pride résztvevői 

Bár egyetlen gyermeket nem ért sérelem a Pride miatt a résztvevők gigabüntetést kapnak.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo