hirdetés

Három dolog, amivel már most készülhetünk a karácsonyra

Amíg a kánikulával küzdünk, nehezen tudjuk magunkat a karácsonyi forgatagba képzelni – de az online kereskedelemben érdekelteknek már most is vannak olyan feladataik, amelyekkel érdemes előkészíteniük a téli kampányaikat.
hirdetés

A karácsonyi szezonra készülő kiskereskedőknek általában szeptember közepe táján lenne érdemes kezdeni hirdetnie, és október közepétől kellene intenzíven kampányolnia. „Ez így rendben is van, de ha igazán eredményes szeretne lenni majd télen, a hirdetésekkel kapcsolatos tennivalók korábban kezdődnek” – hívta fel a figyelmet Lévai Richárd online marketing szakértő legfrissebb blogbejegyzésében.

Kép: Pixabay

Nézzük, mit tehetünk a nyári kánikulában a téli kampányok sikeréért!

Remarketing előkészítés

Ha még nincs Facebook pixel építve a webáruházba, a céges oldalba és a blogba, akkor azt már nyáron mindenképpen integrálni kell. Ha webáruházról van szó, akkor ráadásul az értékeket is érdemes átadni, sőt fel kell készíteni a dinamikus remarketingre is a rendszert. Mivel ez szinte mindig fejlesztő bevonásával jár, ezért tényleg érdemes már nyáron elkezdeni. „A pixelen kívül a remarketing listákat is érdemes létrehozni, és megtervezni, milyen hirdetési folyamatok lesznek” – vélekedett Lévai Richárd.

Így nem lesz terméketlen az uborkaszezon
Sok iparágban a nyár uborkaszezonnak számít, amikor végre van idő olyan dolgokra is, amelyek a hétköznapok rohanásában elsikkadnak. Van néhány remek tippünk, hogy mivel töltheti el Ön és a vállalkozása ezt az időszakot hasznosan.
Saját adatbázisok előkészítése

Ugyanígy érdemes előkészíteni az egyéb saját adatbázisainkat. Tavalyi vevőket feltölteni a Facebookba, korábbi évek vevőit feltölteni, mindegyikből hasonló adatbázisokat készíteni, stb. Ha ezeket már most letisztítjuk, nagyban megkönnyítjük a dolgunkat a kampányidőszakban. Egyrészt azért, mert kevesebb munkánk lesz a legnagyobb pörgés idején, másrészt azért, mert a segítségükkel szegmentálni tudjuk a célcsoportunkat.

Előkészítő kommunikáció

Ahogy elkezdünk közeledni a télhez, érdemes egyre több olyan cikket írni, amelyik a célcsoportnak szól és amelyek segítenek abban, hogy remarketing listát építsünk. Az ilyen posztokat, blogbejegyzéseket, hírleveleket akár már most is megírhatjuk. A 35 fokos melegben talán külön jól fog esni, ha kicsit beleképzeljük magunkat a hidegbe.

A marketing nem megy szabira
Sok cég a nyári hónapokat egyfajta szezonális szünetnek tekinti: a fogyasztók érdeklődése lanyhul, mindenki szabadságon van, a munkatársak nyaralnak. Csakhogy a marketinggépezet ilyenkor sem állhat meg: mutatunk hat tippet, amelyek segítségével feldobhatja a nyári értékesítéseit!
hirdetés

Véleményvezér

Ugrált-e Juhász Péter meztelenül a Bazilika kilátóteraszán?

Ugrált-e Juhász Péter meztelenül a Bazilika kilátóteraszán?

Megosztotta a közvéleményt az a kormányelképzelés, hogy kiveszik a Btk-ból a közéleti diskurzusban elkövetett rágalmazást, becsületsértést. Sokan politikai okokat sejtenek.
Zárul a nagy magyar urnafalépítő korszak

Zárul a nagy magyar urnafalépítő korszak

2021 májusáig lehetett pályázni az önkormányzatoknak a Magyar Falu Program keretén belül temetők infrastrukturális fejlesztésére. A megvalósításra 18 hónapot kaptak a pályázat odaítélését követően.
Öt év után kiderült Fekete-Győr András ártatlan

Öt év után kiderült Fekete-Győr András ártatlan

Nem fognak expresszt elnevezni a magyar igazságszolgáltatásról, ez már biztos.
A bécsi piacokon érdemes zöldséget venni a magyaroknak

A bécsi piacokon érdemes zöldséget venni a magyaroknak

Fenekestül fordult fel a világ, amikor Bécsben olcsóbb a zöldség, mint itthon.
Hadházy Ákos titkos hangfelvételt közölt Schadl ügyben

Hadházy Ákos titkos hangfelvételt közölt Schadl ügyben

Különös hangfelvételt hozott nyilvánosságra Hadházy Ákos független képviselő, aki azt jósolja, nem sok minden változik a magyar végrehajtás korrupt gyakorlatában.
Már ezt a terméket is inkább Romániában vegyük

Már ezt a terméket is inkább Romániában vegyük

Olcsóbb a hagyma a szomszédban.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo