Gyorsan fogy a cégek ideje

Május 31-ig adhatják be a 2016. évi felügyeleti díj bevallást az élelmiszerlánc szereplői. A bevallást a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) honlapjának elektronikus ügyintézés felületén kell feltölteni. A díj első részletének befizetési határideje 2016. július 31-e.

Kép: Pixabay

Az élelmiszerlánc valamennyi résztvevőjét érintő felügyeleti díj lehetővé teszi a pénzügyi terhek arányosabb megoszlását a szereplők között, valamint hozzájárul a hatósági szolgáltatások fejlesztéséhez is. A megállapított összeg első részletének fizetési határideje 2016. július 31., amit a NÉBIH 10032000-00289782-30006016 számlájára kell elutalni, a közleményben a befizető adószámával és bizonylatazonosítójával.

A felügyeleti díj bevallásának és befizetésének kötelezettsége továbbra sem érinti azokat az őstermelőket, akinek– a támogatásokkal csökkentett – árbevétele nem haladja meg a 8 millió forintot.

Mint azt korábban megírtuk, a kormány végül beadta a derekát Brüsszelnek és átalakította az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat. Az ügy háttere, hogy az Európai Bizottság két főigazgatósága (Versenypolitikai, illetve Egészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Főigazgatóság) is vizsgálatot folytat az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló törvény 2015. január 1-jétől hatályos módosítása, azaz a kereskedelmi szektorban a napi fogyasztási cikkek értékesítése esetében progresszívan változó, úgynevezett sávos élelmiszerlánc-felügyleti díj kapcsán.Mint azt megírtuk, a szakértők által különadónak minősített élelmiszerlánc-felügyeleti díj ügyében az Európai Bizottság hivatalos, úgynevezett mélyreható vizsgálatot indított és a testület a progresszív kulcsok használatát is megtiltotta.

Az uniós eljárásnak köszönhetően változnak az élelmiszerlánc-felügyeleti díj mértékére vonatkozó szabályok. A sávos mérték megszűnik, helyette a díj egységesen a forgalom 0,1%-a lesz. Főszabály szerint az előző naptári év – a népegészségügyi termékadó és jövedéki adó nélkül számított – díjköteles árbevételének/bevételének alapján kell megállapítani. A díjat egy összegben kell majd 2016-tól megfizetni, amiből levonható a korábbi befizetés

Most szembesülünk sok új szabállyal, nem árt figyelni!
Sok cégnél mostanában zárják a 2015-ös évet, és e közben most először kell alkalmazniuk számos új szabályt. Ehhez szeretnénk egyfajta „check list”-et adni a LeitnerLeitner szakértőinek segítségével, hogy senki ne feledkezzen el semmiről, és hogy minden kedvező lehetőséget kihasználhassanak az érintettek.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo