Folytatja a reformokat a kormány

A kormány reformlépései a magyar gazdaság, a vállalkozások versenyképességét segítik - hangsúlyozta Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára csütörtökön a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK), valamint a Piac és Profit szaklap közös konferenciáján, Budapesten.

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

 


Cséfalvay Zoltán
Fotó:PP

Magyarország gyorsütemű reformlépéseket hajtott végre azzal, hogy tavaly 350 törvényt alkotott, megteremtették a jogi és intézményei alapjait az átalakítások idei megvalósításának - közölte az államtitkár. Cséfalvay Zoltán elmondta, hogy a reformokat összefogó Széll Kálmán Tervben szereplő lépések jelentős részét elindították, megvalósították, ami a 2012. évi intézkedésektől várt 550 milliárd forint egyenlegjavulás 83,3 százalékát, mintegy 458 milliárd forintot érint. Hozzátette, hogy az Európai Bizottság tavalyi értékelésében a Széll Kálmán Terv megvalósításában kockázatokat jelzett, szerinte erre rácáfol az említett 83,3 százalékos magas arány. (A Piac&Profit és a BKIK következő következő konferenciáján az uniós források elérhetőségéről lesz szó.

Cséfalvay Zoltán elmondta, hogy az idén tovább kell lépni a reformokban, az elindított változtatásokat fokozatosan be kell léptetni. Hozzátette: az idén a közösségi közlekedés reformját kell megoldani, és be kell fejezni a területi igazgatási rendszer átalakítását. Az NGM államtitkára kiemelte, hogy Magyarország reformlépéseiben előbbre jár jó néhány európai országban most napirenden lévő intézkedések meghozatala tekintetében, például a munkaerőpiac rugalmasabbá tétele, a korengedményes nyugdíjak esetében.

Partnerség a vállalkozásoknak

A vállalkozások előtt elmondott beszédében Cséfalvay Zoltán az üzleti környezet javítására tett intézkedésekről szólva hangsúlyozta az adminisztrációs és adó terhek mérséklésére tett lépéseket. Kitért arra, hogy az uniós források felhasználásában szükség van a gyorsításra annak érdekében, hogy minél előbb forráshoz, kifizetéshez jussanak a vállalkozások.

Cséfalvay Zoltán szólt arról, hogy a magyar gazdaság elmúlt másfél évi teljesítménye figyelemre méltó, nincs recesszióban. A gazdaság növekedését az export húzza, de szeretnék, ha a belső fogyasztás növekedése is szerepet játszana ebben.

A konferencián az egyszerűsített vállalkozói adó (eva) átalakítására vonatkozó vállalkozói kérdésre válaszolva Cséfalvay Zoltán elmondta: számításokat végez a tárca arról, milyen típusú formával lehetne kiváltani ezt az adónemet úgy, hogy az EU-konform legyen, és ugyanazt a hatást és vállalkozói kört érje el, a témában majd a vállalkozásokkal is egyeztetnek. Előadása végén az államtitkár partnerséget ajánlott és kért a vállalkozásoktól az erős, növekvő magyar gazdaság érdekében.

Véleményvezér

Lázadás Trump ellen Grönland ügyében

Lázadás Trump ellen Grönland ügyében 

Még a republikánusok mindegyikének sem tetszene egy grönlandi invázió.
Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért

Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért 

Gazdaságpolitikai fordulatra volna szükség.
Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét

Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét 

Nem lesz olcsó az adófizetőknek a NER-es buli.
Féláron a kígyóuborka, igaz Spanyolországba kell érte menni

Féláron a kígyóuborka, igaz Spanyolországba kell érte menni 

A kígyóuborka feliratkozott a történelembe.
Az új balhé Európában a Mercosur-megállapodás

Az új balhé Európában a Mercosur-megállapodás 

Mi folyik a színfalak mögött?
Beszáll-e Trump személyesen a magyar választási kampányba? Orbán Viktor meghívta

Beszáll-e Trump személyesen a magyar választási kampányba? Orbán Viktor meghívta 

Donald Trump levele Orbán Viktor miniszterelnöknek.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo