Fokozottan ellenőrzik a taxisokat az idegenforgalmi főszezonban Budapesten

A közlekedési hatóság június végétől fokozott ellenőrzésekkel szűri ki a szabályszegő taxisokat a főváros turisták által leginkább látogatott helyszínein, a jogszerűtlenül, engedély nélkül nyújtott szolgáltatás szankciója a rendszám azonnali bevonása lehet, ahogy arra már a korábbi években is volt példa - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) az MTI-vel csütörtökön.

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

Az adóhatósággal, a rendőrséggel és a Budapesti Közlekedési Központtal közösen végzendő ellenőrzések kiemelt célja, hogy kiszűrjék azokat a taxisokat, akik a szabályokat nem tartják be, így például nem rendelkeznek engedéllyel. A hatóság szakemberei úgynevezett próbavásárlásokkal is igyekeznek kideríteni, hogy az adott szolgáltató megtéveszti-e az utasokat. A közlekedés biztonsága érdekében vizsgálják a járművek műszaki megfelelőségét is - emelte ki a tárca a közleményében.

Kép:Wikimedia

A minisztérium hozzátette: jogsértés megállapításakor több szankció alkalmazható a helyszíni bírságolástól a taxis engedély visszavonásának kezdeményezéséig, a jármű hatósági jelzésének bevonásáig.

Az ellenőrzéseket elsősorban a turisták körében népszerű fővárosi helyszíneken egyszerre több egység végzi majd. Június végétől a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, a főpályaudvarok környékén és a belváros több frekventált pontján lehet ellenőrzésekre számítani a közlemény alapján. A fokozott revíziókra legalább két hónapig, augusztus végéig kell számítani.

Közölték azt is, hogy a hatóságok közös, próbavásárlásos ellenőrzést végeztek szerdáról csütörtökre virradó éjszaka: egy esetben a taxisengedély Budapest területére nem volt érvényes, ezért a rendszámot és a forgalmi engedélyt is elvették. Az eddigi ellenőrzéseken egyebek mellett a járművezetői képesítés hiánya és a nyugtaadási kötelezettség elmulasztása miatt bírságoltak a hatóságok munkatársai - közölte a tárca.

Csal a budapesti taxisok kétharmada
A vizsgálatok kétharmadában jogsértést találnak a taxiknál a fővárosban a BKK közlése szerint. Sokan pörgetik a taxiórát, vagy "elfelejtenek" számlát adni. És még csak most indul a turistaszezon.

Véleményvezér

Az új balhé Európában a Mercosur-megállapodás

Az új balhé Európában a Mercosur-megállapodás 

Mi folyik a színfalak mögött?
Beszáll-e Trump személyesen a magyar választási kampányba? Orbán Viktor meghívta

Beszáll-e Trump személyesen a magyar választási kampányba? Orbán Viktor meghívta 

Donald Trump levele Orbán Viktor miniszterelnöknek.
Hátrahagyják sebesültjeiket az oroszok

Hátrahagyják sebesültjeiket az oroszok 

Hatalmas és nehézkes az orosz hadsereg, kárt okozni főleg a tömegével tud, nem pedig a csapások precizitásával.
A lengyeleknek sikerült, hazatérnek az egykori kivándorlók

A lengyeleknek sikerült, hazatérnek az egykori kivándorlók 

A lengyelek sikeresen zárkóznak fel Nyugathoz.
A hollandok kiszállnak, elegük lett Trump egyre erőszakosabb akcióiból

A hollandok kiszállnak, elegük lett Trump egyre erőszakosabb akcióiból 

Trump békegalamb helyett egyre inkább ragadozóként viselkedik.
A Brexit eredménye, kevesebb európai, soha nem látott számú migráns

A Brexit eredménye, kevesebb európai, soha nem látott számú migráns 

Sok mindenre nem gondoltak a Brexit rajongók.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo