Fogyasztóvédelem: ezt tervezi a kormány!

A kormány jóváhagyta Magyarország IV. középtávú, 2014-ig szóló fogyasztóvédelmi politikáját és a megvalósításához szükséges kormányzati intézkedéseket tartalmazó feladattervet - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

A középtávú fogyasztóvédelmi politika végrehajtásához szükséges kormányhatározat három területen ír elő kormányzati intézkedéseket, így fejlesztik a fogyasztóvédelem állami intézményrendszerét, fenntartják a békéltető testületeket, és új alapokra helyezik a fogyasztói érdekek képviseletét ellátó civil szervezetekkel való együttműködést. (Bevált a hétvégi telefonos fogyasztóvédelmi ügyfélszolgálat, továbbra is jelentős igény mutatkozik arra, hogy a fogyasztóvédelmi hatóság munkaidőn túl is elérhető legyen.)

A tárca kiemeli, hogy az Európai Unió jelenlegi fogyasztóvédelmi politikai stratégiája általános célként fogalmazza meg, hogy az unióban a polgár akárhol vásárol, biztos lehessen benne, hogy egyformán hatékony védelemben részesül. Ennek megfelelően Magyarországon is olyan fogyasztóvédelmi politikát kellett alkotni, amely az ország polgárainak egyformán magas szintű védelmet biztosít bármilyen termék megvásárlása vagy szolgáltatás igénybe vétele esetén. Ennek eléréséhez az NGM szerint szükség van a hazai fogyasztóvédelmi politikai szemléletváltásra: a fogyasztót magabiztossá kell tenni, hogy saját ügyeit kellő felelősségtudattal tudja kezelni, emellett a speciálisan védendő fogyasztók (gyermekek, fiatalkorúak, idősek, fogyatékossággal élők) helyzetét hatványozottan kell erősíteni.

A közlemény szerint az új fogyasztóvédelmi politikában meghatározott legfontosabb feladatok: a határozott állami fellépés és szerepvállalás erős, jól működő állami fogyasztóvédelmi hatósággal, az arányos és következetes szankcionálási gyakorlat bevezetése a fogyasztóvédelmi hatóság eljárásai során, a fogyasztói közérzet javítása érdekében a mainál erősebb, tudatosabb fogyasztói magatartás elősegítése, a békéltető testületek alternatív vitarendezésben betöltött szerepének biztosítása, valamint a célkitűzések megvalósítása érdekében együttműködés a fogyasztói érdekek képviseletét ellátó civil szervezetekkel. (Több hazai árut, a jogszabályok szigorítását és ugyanolyan minőségű terméket akarunk, mint a nyugat-európai társaink.)

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo