Félmillió közelében keres a frissen végzett programozó

Stabilan havi bruttó 400-450 ezer forint között mozog a frissen végzett programozók várható bére, miközben folyamatosan bővül a felvettek köre. Túlkínálattól azonban nem kell félni, hiszen a teljesen hagyományos vállalatoknál is egyre nagyobb az igény rájuk.

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Rendszeresen összeírja a kurzusait elvégző tanulók elhelyezkedéskor kapott első fizetésének mértékét a Codecool Programozóiskola. Továbbra is ígéretes, havi 400-450 ezer forint között mozgó bruttó bérre számíthatnak az innen kikerülő tanulók. 2017-től 2018 júniusáig felfele kúszott a kezdőik bére, a most 2018 őszén álláshoz jutóknál azonban már csak stabilizálódás volt megfigyelhető, az 500 ezres határig nem mentek.

Kép:Pixabay

Miközben a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb, betöltetlen álláshelyek számáról készült jelentését egyértelműen történelmi rekordnak minősíti mindenki, abban továbbra sincs konszenzus, hogy valójában mekkora is a munkaerőhiány mértéke az egyes iparágakban. Míg a KSH háromezer ember hiányát mutatja ki az informatikai és távközlési szektorban, az Informatikai Vállalkozások Szövetsége akár harmincezret sem tart elképzelhetetlennek.

"A lengyel és magyar vállalatoknál azt tapasztaljuk, hogy az új álláshelyek

Keserédes magyar siker a techszektorban
A Deloitte idén 19. alkalommal hirdette ki a közép-kelet európai régió leggyorsabb növekedésű technológiai vállalatait listázó rangsorát. A listára idén két magyar vállalkozás, a Supercharge és a Smartfront is felkerült – a siker ünneplése közben azonban fontos észrevennünk azt is, hogy szerepeltünk már jobban is ezen a versenyen.
meghirdetése mellett folyamatosan nő az igény a meglévő dolgozóik átképzésére vagy továbbképzésére is. Magyarul a digitalizálódó ipar tehát nem csak új, statisztikailag számontartható álláshelyeket teremt, hanem igazodást vár el a meglévő foglakoztatottaktól is" – mondja Boda József ügyvezető.

Összességében tehát nem valószínű, hogy a meglévő képzési piac képes lenne utolérni az igényeket, vagy bármikor túlkínálat lépne fel programozók terén. „A cégek most már végleg szakítottak azzal az előítélettel, hogy ezek a munkakörök csak „született” programozókkal tölthetők fel.

Véleményvezér

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo