Félidőnél jár a téli razzia - eddig mit tapasztaltak az ellenőrök?

Megnyugtató eredmények születtek a téli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés első időszakában. Az akció kezdeti két hetét felölelő összegzés kapcsán dr. Nobilis Márton élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkár kiemelte, örömteli, hogy az élelmiszer-előállítás és - forgalmazás minden területén javulás tapasztalható. Jelölési hibával nem találkoztak az ellenőrök és a forgalomból is fele annyi élelmiszertételt kellett kivonni, mint tavaly.

Az őstermelők ellenőrzése során 4 esetben indítottak eljárást a Nébih ellenőrei súlyosabb mulasztás miatt. Az élőhal árusítás során azonban a halak tartási körülményei állatjóléti, valamint állategészségügyi szempontból is megfelelőek voltak és a csalihalat értékesítő horgászboltokban sem tapasztaltak súlyos szabálytalanságot a szakemberek. Állateledelek közül 58 terméket, ebből 25 madaraknak szánt eledelt ellenőriztek. A laboratóriumi vizsgálatok még folynak, de az eddigi eredmények nem tártak fel szabálysértést. Ugyanakkor jelölési hiba miatt 5 termék gyártóját, forgalmazóját kötelezi a hatóság pontosításra – összegezte dr. Nobilis Márton.

Az eredmények alapján élelmiszer-biztonsági szempontból nyugodt ünnepekre készülhetünk. Az ellenőrzések azonban a következő hetekben, egészen december 31-ig folytatódnak, hangsúlyozta az államtitkár. Az élelmiszerlánc-felügyeleti szakemberek fő célja ugyanis az, hogy – a karácsonyi ünnepek mellett – az év utolsó napjai is biztonságban teljenek. 

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo