Ezt kell tenni, hogy megkapjuk az adójóváírást

Az államilag támogatott nyugdíjbiztosításhoz járó adójóváírást a személyi jövedelemadó (szja) bevallásban kell igényelni, mert az nem jár automatikusan és az sem árt, ha időben rendezzük az esetleges adótartozásunkat.

Kép: Freedigitalphotos/digitalart

Bóna Katalin, az Union ügyvezető igazgatója szerint az igénylést a biztosítótól kapott díjigazolás alapján kell kitölteni, ezt az igazolást a biztosítók jogszabály szerint legkésőbb február közepéig postázzák. „Aki azonban február végéig sem kapja meg az előző évi befizetésekről szóló dokumentumot, az a biztosítója ügyfélszolgálatán kérje annak pótlását” - tette hozzá.

A tavalyelőtt bevezetett nyugdíjbiztosítási támogatás keretében az állam az ügyfelek tárgyévi befizetéseinek 20 százaléka után, több szerződés esetén is legfeljebb évi 130 ezer forintig adójóváírást fizet. Tavaly év végéig már mintegy 120 ezren köthettek államilag támogatott nyugdíjbiztosítást, közülük több mint 50 ezren első alkalommal vehetik igénybe az előző évi befizetéseik után járó adójóváírást.

Az adóhatóságnak az adóbevallás beérkezésétől számítva 30 napja van az adójóváírás átutalására, feltéve, hogy a bevallás hibátlan volt. Az alacsonyabb jövedelműeknél előfordulhat, hogy más adókedvezmények igénybe vétele miatt az adó már nem elegendő a teljes körű adójóváíráshoz, ekkor a visszaigénylésben csak csökkentett összeg igényelhető - közölték. Arra is felhívták a figyelmet, hogy az ügyfél időben rendezze esetleges adó- vagy járuléktartozását, mivel ez is akadályozhatja, hogy az adóhivatal időben utalja az összeget.

Nyugdíj: még csábítóbbak az önkéntes pénztárak
Még tavaly év végén megszavazta az országgyűlés az önkéntes pénztárakra vonatkozó szabályozás módosítását is tartalmazó salátatörvényt. A módosítás értelmében mind a nyugdíjpénztárak, mind az egészségpénztárak szolgáltatási köre bővült januártól.

Véleményvezér

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo