Ezekkel a kiegészítőkkel lesz teljes a babaágy

A babaszobák egyik központi eleme a babaágy. Ez az a bútordarab, amely leginkább kell, hogy gyermekünk kényelmét szolgálja. Fontos, hogy hol helyezzük el a kiságyat. Célszerű elkerülni a huzatos helyeket. Tegyük lehetővé a pici nyugodt pihenését azzal, hogy a kuckóját nyugalom veszi körül.

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

A babaágyat béleljük ki pihe-puha, bababarát textilkiegészítőkkel, úgy mint a rácsvédő vagy egy babafészek. Egy fejvédővel biztonságosabbá is tehetjük a kiságyat. Ha zsebes tárolókat rögzítünk az ágyra, elérhető közelségben tarthatjuk a baba ellátásához szükséges eszközöket. 

 

Tündéri ágynemű szett

Az újszülötteknek még jó néhány hónapig nincs szükségük a felnőttekéhez hasonló ágyneműre. A babák egészséges gerincfejlődését nem támogatják a klasszikus párnák. Vásároljunk számukra egészen vékony, szinte sík párnával ellátott babaágyneműt

Nem csupán két, hanem több darabból álló összeállításokat is beszerezhetünk. Ezek tartalmaznak rácsvédőt és zsebes tárolót. Sőt nem ritkán baldachint is, amelyet a kiságy fölé rögzíthetünk. Egy minden darabjában egyforma színű ágynemű szett igazán harmonikussá teszi a babaágyat.

Rácsvédők, hogy ne koppanjon a buksi

Nem csak szettben, különálló kivitelben is beszerezhetőek a különféle típusú rácsvédők. Ezek a puha kiságytartozékok a baba fejét óvják meg a koppanástól. A forgolódó, kúszó-mászó kisgyerekek könnyedén beüthetik a fejüket a kemény rácsokba. 

A rácsvédőket megkötőkkel rögzíthetjük a kiságy rácsaira, így azok elkülönítik a kemény fát a piciktől. A Bababágynemű bolt webáruház rácsvédői fonatos és klasszikus, textillel fedett szivacsos kialakításban is elérhetőek. Mindkét fazon hatékonyan védi a kisbabád buksiját a kiságyban történő balesetektől.

Babafészek, ami emlékeztet a pocakra

Ha babafészekkel béleled ki a kiságyat az első hetekben, hozzájárulhatsz gyermeked nyugodt pihenéséhez. Ám nem csupán az alvását támogathatod így, hanem a kinti élethez való hozzászokását is. A születés ugyanis óriási változást jelent a számára.

A babafészek stabil, ám puha peremei szűkösebb teret adnak a kicsiknek a mozgáshoz. Mivel az anyaméh az utolsó harmadban már igencsak szűkös volt számára, a fészek ezt az érzetet hozza vissza. Ezzel segítve a pici akklimatizálódását a pocakon kívüli élethez.

A zsebes tárolókat imádni fogod

Gyakran mondják a kismamák, hogy szerencsések, amiért kilenc hónapjuk van felkészülni a kisbabájuk fogadására. Bizony nem kevés holmit kell beszereznünk, mielőtt megérkezik az újszülött a családba. Ezeknek a kellékeknek pedig helyet is kell találnunk.

A zsebes textiltárolókat praktikusan rögzíthetjük vagy a kiságy, vagy a pelenkázóasztal oldalára. Számos fazonban elérhetőek a tárolók, több kisebb vagy kevesebb, nagyobb méretű zsebbel. Ezekben a rekeszekben kényelmesen elférnek a pelenkázáshoz szükséges eszközök. Tarthatjuk itt a fürdetés utáni ápolási kellékeket vagy a textilpelenkákat. 

Véleményvezér

Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott

Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott 

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter sokszor hadilábon áll a valósággal.
Ingyen lehet utazni a Békemenetre

Ingyen lehet utazni a Békemenetre 

Vajon ki fizeti a Békemenetet?
Magyar fiatal halt meg az ukrajnai háborúban

Magyar fiatal halt meg az ukrajnai háborúban 

A „Nemo” hívójelű fiatal magyar önkéntes volt.
Jön az orosz hadiadó, nincs pénz a háborúra

Jön az orosz hadiadó, nincs pénz a háborúra 

Trump most Ukrajnára koncentrál majd.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo