Ez segít, hogy ne maradj az út szélén

Amennyiben megtörtént a defekt és van pótkereked, magad is elvégezheted a kerékcserét, majd elgurulsz a legközelebbi gumiszervizbe, ahol megjavítják az abroncsod. Azonban mi a helyzet, ha nincs pótkerék, megfelelő szerszámok és a tapasztalatod is kevés?

A durrdefektre nem lehet felkészülni, a sofőrnek rögtönöznie kell. Ebben az esetben a gumiabroncs mérete hirtelen lecsökken és a négy érintkezési pont helyett már csak három marad, ebből következően a gépjármű instabillá válik. Ilyenkor minden hirtelen pedállal vagy kormánnyal tett mozdulatot kerülnöd kell, főleg akkor, ha egy magasabb súlyponton lévő gépjárműről van szó, hiszen még instabilabbá válik.

A hibát okozhatja egy éles tárgy, a gumi szerkezetében lévő hiba, alacsony guminyomás melletti hirtelen manőver, továbbá a gumi oldalfalának becsípődése, amelyet az okoz, ha egy nagy kátyúba nagy sebességgel hajtasz bele.

Mint az a nevében is szerepel, a lassú defekt esetében a gumiabroncs órák vagy napok alatt ereszt le, ezt okozhatja egy szeg, egy fémdarab. Ekkor, ha beülsz a volán mögé azt érzed, hogy az autód valamelyik irányba húz, ennek a defektes gumi lehet az oka.

Ha út közben jön a defekt

Ebben az esetben az autó lassulni fog. Amennyiben ezt észreveszed, kismértékű gázadással ellensúlyozd a lassulást, ellenkező esetben az autó megpördülhet, ugyanis a lassító erő csak a defektes oldalon jelentkezik.

Amennyiben az egyik első kerékben keletkezik a hiba, akkor nagy valószínűséggel abba az irányba húz majd az autó. Ilyenkor a kormányzás is nehezebb. A baleset elkerülése érdekében ellen kell kormányozni és óvatosan fékezned kell. Elegendő hely esetén csak a gurulás javasolt fékezés nélkül.

Ne csak a szörfdeszkát, az autót is nézzük át szabadság előtt
A téli és a nyári vezetési körülmények, illetve útviszonyok egészen eltérőek, és ha ezekhez nem alkalmazkodunk, az akár balesethez is vezethet. A LeasePlan flottakezelő cég szakértői bemutatják azt az öt területet, amely mindenképpen figyelmet igényel a biztonságos nyári autózás előkészítésében
Hátsó defektnél fokozatosan le kell lassítanod, de nagyon lassan ellenkormányozz, mert könnyen megpördülhetsz.

Levált futófelület esetén az autó húzza maga után az abroncs többi részét. Itt is maradj higgadt és lehetőséged szerint, fokozatosan állítsd meg az autót. A legrosszabb, amit tehetsz, hogy hirtelen kormánymozdulatokkal korrigálsz.

Mobil defektjavítás akár az út szélén is

Amennyiben megtörtént a defekt, de nincs pótkereked vagy elég súlyosnak látod a problémát, érdemes igénybe venned egy mobil defektjavítással foglalkozó cég szolgáltatását. A legtöbb esetben nem otthon vagy egy közeli gumiszerelő műhelynél jelentkezik a probléma, hanem  autópályán vagy elhagyatott szakaszon.

Amennyiben megtörtént a defekt és van pótkereked, magad is elvégezheted a kerékcserét, majd elgurulsz a legközelebbi gumiszervizbe, ahol megjavítják az abroncsod. Azonban mi a helyzet, ha nincs pótkerék, megfelelő szerszámok és a tapasztalatod is kevés?

Ebben az esetben, a tréler hatalmas összegekért vonszol el egy gumiszerelő műhelybe, amely általában több órát vesz igénybe.

Ezzel ellentétben a mobil gumiszervizek mind árban, mind gyorsaságban hatékonyabbak, ezért igen népszerűek manapság. Nem kell külön trélert sem hívnod, szervizautójuk modern és igen felszerelt, felkészülve a legkülönfélébb problémákra. Abban az esetben, ha motorkerékpárral járod az utakat és ilyen jellegű problémád akad, arra is kiváló a szolgáltatásuk.

Forrás: Amobilgumis.hu

Bemutatjuk a Piac & Profit Online Akadémia kurzusvezetőit!
Új szolgáltatással jelentkezik a Piac & Profit a hazai kkv-döntéshozók üzleti tudásának gyarapítása érdekében. Piac & Profit Online Akadémiát indítottunk a Piac & Profit Konferenciák legsikeresebb, legjobb előadói kurzusvezetői közreműködésével. Az online képzések egyre népszerűbbek, sokak számára elérhetőbbek. A konferenciákon felhalmozott tudásokat ajánljuk a kkv-döntéshozóknak és az adott szakma jövőjét előre megismerni akaróknak.
 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Véleményvezér

Lemondott a miniszterelnök, mert cége némi uniós pénzhez jutott

Lemondott a miniszterelnök, mert cége némi uniós pénzhez jutott 

A litvánoknál nulla tolerancia van, ha korrupcióról van szó.
Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride

Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride 

A műbalhék országa lettünk.
A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen

A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen 

Olyan jöhet Magyarországra, aki támogatja Izrael bombázását, olyan nem, aki ellenzi a palesztínok gyilkolását.
Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe

Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe 

Szolnok közbiztonsága elesett.
Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten

Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten 

Kitoloncolják őket, ha mégis jönnének.
Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre

Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre 

Szijjártó Péter szerint szabad a szerelem Magyarországon.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo