Ez a három megtakarítási számla fizeti most a legtöbb kamatot

Korábban a bankok lekötés mellett is csak 0,1 százalék kamatot adtak, azóta viszont olyan megtakarítási számlák és folyószámlák is elérhetőek, amik napi kamatozás mellett, lekötés nélkül is akár 8-9 százalékot fizetnek. A megtakarított pénz így rugalmasan hozzáférhető, mégis kamatozik, ami magas infláció mellett különösen fontos. Az alábbi gyűjtésből kiderül, melyik az a három számla, ami lekötés nélkül is a legmagasabb kamatot fizeti.

Mi lesz a privát vagyonokkal?

Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!

Részletek és Early Bird jelentkezés >>

A látra szóló betétek között általánosságban még mindig a 0,1 százalékos éves kamat a jellemző a legtöbb banknál, sőt 0,05 százalékos kamat is előfordul, így nem mindegy, melyik bank melyik ajánlatát választjuk. A money.hu megtakarítási számlákat összehasonlító kalkulátorából az derült ki, hogy összesen három olyan pénzintézet van, ahol érdemi kamatot fizetnek a megtakarítási számlák után: ez a Cetelem, a Gránit Bank és a MagNet Bank.

kép forrása: Pixabay
kép forrása: Pixabay

A Cetelem Takarékszámla 9,38 százalék éves kamatot fizet, ami a futamidő alatt változhat – ebben mindig az aktuális hirdetmény az irányadó. A bank havonta írja jóvá a kamatot, ami azt jelenti, hogy a hitelintézet utána már a kamatra is kamatot fizet. Mivel ez nem folyószámla, hanem takarékszámla, így készpénzfelvételre nem alkalmas, és bankkártya sem jár hozzá. A számlanyitás és a számlavezetés díjmentes.

A Gránit Kamat Plusz ezzel szemben egy teljes értékű folyószámla, aminek nem korlátozott a funkcionalitása, így például a bankszámla mellé bankkártya is jár. A számlacsomag hirdetmény szerinti 8 százalékos kamatának fontos feltétele, hogy az ügyfél fizetésének erre a számlára kell érkeznie, ennek hiányában a kamat csak 0,01 százalék. Ezt a kedvezményt 200 000 forint havi jövedelem felett lehet igénybe venni. A kamat a jegybanki alapkamat 5 százalékponttal csökkentett értékével egyenlő, vagyis változó kamatozású. A kamatjóváírás itt is havonta történik, azaz kamatos kamatozású. A számlazárásnak 3500 forintos díja van abban az esetben, ha az ügyfél 6 hónapon belül megszünteti a számlát, ezután viszont ugyanez díjmentesen megtehető. A számlavezetési díj 0 forint.

A MagNet Bank Adócsillapító Tartós Megtakarítási Számlájának kamata a jegybanki alapkamat 7,5 százalékponttal csökkentett mértékével egyenlő, vagyis változó kamatozású. A jelenlegi kamata 5,5 százalék egy évre vetítve. A minimum összeg, amit a számlán el lehet helyezni, 50.000 forint. Bár napi kamatozású, a kamatot csak évente írják jóvá. A három konstrukcióból ez az egyetlen, aminél a kamatadó megspórolható. A tartós befektetési számlához (tbsz) hasonlóan 3 év után csak 10 százalék, 5 év után 0 százalék kamatadót kell utána fizetni. Ennek feltétele, hogy pénzt befizetni rá csak a számlanyitás évének végéig lehet, ez ugyanis a gyűjtőév. A kamatadó egyéb esetben 15 százalék lenne.

A money.hu szakértői felhívják a figyelmet arra, hogy lekötött betétekkel ennél is magasabb, akár 10,25 és 11,36 százalék közti kamatot is el lehet érni. Ehhez azonban vállalni kell az egy vagy két évre szóló lekötést. A megtakarított pénz ebben az esetben is bármikor hozzáférhető, ám betétfeltörés esetén a kamat elveszik.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo