Ennyien még nyáron sem utaztak

Minden idők legerősebb szeptemberi utasforgalmát rögzítették a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren szeptemberben: 1 247 352 utas érkezett és indult Budapestről. Tavaly még a júliusi csúcsban sem volt sem volt ekkora forgalom a Budapest Airport két terminálján

Az évek óta töretlen növekedési ütem 2017-ben újabb lendületet vett a budapesti repülőtéren, hiszen az év első kilenc hónapjának összesített statisztikái szerint az éves forgalomnövekedés elérte a 14,5 %-ot.

Kép: Budapest Airport

Ehhez az is hozzájárult, hogy igencsak erős volt az utasforgalom szeptemberben, 1 247 352 utas érkezett és indult a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről, és ez a szám még tavaly július-augusztusban, vagyis az idegenforgalmi csúcsidőszakban is rekordnak számított volna. A repülőgépek kapacitásának növekvő kihasználtságát jelzi, hogy a le- és felszállások száma „mindössze" 5,9 %-kal nőtt, vagyis a meglévő járatokon nagyon magas az átlagos ülőhely kihasználtság.

A budapesti forgalom növekedése majdnem a kétszerese az amúgy szintén örvendetesen növekvő európai átlagnak, ami idén elérte a 8 %-ot. A kiemelkedő budapesti forgalomnövekedés hátterében számos tényező együttes megléte játszhat szerepet: tovább növekedett Magyarország és Budapest turisztikai vonzereje, a turisták számára továbbra is kedvező a forint-euró árfolyam, a Budapest Airport tovább folytatja marketing-hadjáratát az újabb légi járatok elhódításáért.

Az idei év egyik forgalmi újdonsága, hogy a Qatar Airways tovább növelte budapesti kapacitásait és napi kettőre emelte a Budapest és Doha között közlekedő járatok számát. A téli kínálatot növeli, hogy az afrikai partok közelében fekvő spanyol Kanári-szigetek szinte valamennyi jelentősebb tagja elérhető Budapestről repülővel: Tenerife, Lanzarote, Fuerteventura (Wizz Air) és Gran Canaria (Ryanair) is szerepel a listán.

Az idei ősz sláger-desztinációja azonban alighanem Marokkó lesz: október végén a Ryanair Marrakesbe, a Wizz Air pedig a tengerparti Agadirba indít rendszeres járatot. Marokkóban a temérdek különleges látnivaló mellett a kellemes klíma és a szinte korlátlan napsütés is sokat nyoma latban: novemberben is kellemes 24-26 fokos hőmérséklet várja a látogatókat.

„Tovább folytatjuk erőfeszítéseinket a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér fejlesztésére és a forgalom növelésére" – jelentette ki Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója. „A légiközlekedési piacon ma már nemcsak a légitársaságok, hanem a repülőterek is kemény küzdelmet vívnak a piaci pozíciókért. A jövő nyárra bejelentett észak-amerikai járatok mellett (a lengyel LOT New Yorkba és Chicagóba, az American Airlines Philadelphiába indít gépeket) új piacok és desztinációk felkutatásán dolgozunk, egyebek mellett a Távol-Keleten is."

Óránként elfogy egy rúd szalámi
A Pick szalámi, Unicum és a fűszerpaprika-őrlemények - ezeket viszik tonna szám a külföldiek a repülőtéri Heinemann üzletből. Persze az édességek is nagyon népszerűek, a csokoládé különlegességek is kifejezetten keresett termékek. Az oroszok és a kínaiak a legszorgosabb vevők.
Az egyre növekvő forgalom is indokolja, hogy a Budapest Airport tovább folytatja BUD 2020 nevű, összesen 160 millió eurós, mintegy 50 milliárd forintos repülőtér fejlesztési programját. Ennek keretében jövőre elkészül az új 10 000 négyzetméteres 2B-oldali utasmóló, idén felújították az 1 futópálya betonját, decemberre elkészül a repülőtéri szálloda, két új logisztikai központot adtak át. 2019-re pedig a tervek szerint emeletes parkolóház épül a 2. Terminál előtti területen.

 

 

Véleményvezér

Aggasztó, hány évig élnek a magyarok – Romániában és Bulgáriában is jobb a helyzet

Aggasztó, hány évig élnek a magyarok – Romániában és Bulgáriában is jobb a helyzet  

A két ország újabb listán ver minket. 
A magyar idősek számíthatnak a legrövidebb élettartamra az EU-ban

A magyar idősek számíthatnak a legrövidebb élettartamra az EU-ban  

Még Bulgáriában és Romániában is tovább élnek az idősek. 
Nem lehetünk büszkék: ezen a listán is utolsó helyen szerepel Magyarország

Nem lehetünk büszkék: ezen a listán is utolsó helyen szerepel Magyarország  

Ukrajna és Románia is jobban teljesített. 
Hadházy Ákos megmutatta, hogyan szépül a hatvanpusztai Orbán-birtok

Hadházy Ákos megmutatta, hogyan szépül a hatvanpusztai Orbán-birtok 

Épül, szépül a körbezárt uradalom környéke is. 
Kövér Lászlónál betelt a pohár, megbüntette Hadházy Ákost

Kövér Lászlónál betelt a pohár, megbüntette Hadházy Ákost 

A független országgyűlési képviselőnek hétmillió forintba került egy régebbi Orbán-beszéd lejátszása a parlamentben. 


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo