Élelmiszer-vállalkozók hasaltak el

Szupermenta program legfrissebb terméktesztjén növényi alapú fehérjeporokat vizsgáltak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Sport-táplálkozástudományi Központ együttműködésével. A tesztelt 17 csokoládé ízű termék mindegyike ellen hatósági eljárás indult, ugyanis egyik sem felelt meg maradéktalanul a jelölési előírásoknak. Ezenfelül négy terméknél élelmiszerminőségi, egy esetben pedig élelmiszerbiztonsági hibát is megállapítottak a szakemberek. Nem jelölt szójatartalom miatt – még a tesztfolyamat elején – egy termék visszahívását is elrendelték a hatósági felügyelők.

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Öt termék jelölésén szerepelt a szójamentességre való utalás, ezért a laboratóriumban ezt is ellenőrizték a szakemberek. A vizsgálati eredmény szerint egy fehérjepor – a jelöléssel ellentétben – tartalmazott szóját. Az érintett vállalkozás által megküldött dokumentációkból kiderült, hogy a termékben 20 százalékos arányban volt egy szójafehérje-összetevő, ezt azonban nem tüntették fel. A szója allergént kiemelten (pl. vastag betűkkel) kötelező jelölni az összetevők között. Élelmiszerbiztonsági hiba miatt a hatóság kötelezte az érintett vállalkozást a termék forgalomból való kivonására és a fogyasztóktól való visszahívására még a tesztfolyamat elején. Végül nemcsak a vizsgált terméket érintette a hiba, hanem többféle ízesítésű és kiszerelésű fehérjeport is, amelyekkel szemben szintén intézkedett a Nébih.

Mindegyiknél előfordultak jelölési hibák

Gond adódott – többek között – a megnevezéssel, a tápértékjelöléssel és az összetevők feltüntetésével. Az élelmiszerbiztonsági, -minőségi és jelölési hibák miatt az érintett élelmiszer-vállalkozókkal szemben hatósági eljárást indítottak és élelmiszer-ellenőrzési bírságot szabtak ki a felügyelők. A bírságok együttes értéke mintegy 3,5 millió forint volt.

A növényi fehérjeporok kedveltségi vizsgálatán ezúttal is szakértő és laikus kóstolók pontozták a termékeket. Az értékelésük alapján ugyan kialakult a rangsor, azonban a hatósági ellenőrzés eredményei figyelembevételével egyik termék sem érdemelte ki a Szupermenta-emblémát.

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo